kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Nincs elmozdulás a Deutsche Telekomnál

Továbbra sincs elmozdulás a Deutsche Telekom és a ver.di szakszervezeti szövetség munkaügyi konfliktusában: a vezetés, hétvégén elutasított javaslata óta nem terjesztett elő újabbat, az alkalmazottak folytatják május 11-e óta tartó sztrájkjukat.

A német ver.di szakszervezeti szövetség a hétvégén elutasította Deutsche Telekom (DT) újabb tárgyalási ajánlatát. A ver.di főtárgyalója szerint - aki a Handelsblatt keddi számának nyilatkozott - örömteli, hogy a cég a kompromisszumos megoldásban gondolkodik, de az, amit legutóbb tárgyalási alapként ajánlott, nem jelent kompromisszumot. Pénteken a cég humán erőforrás igazgatója a rosszabb munkafeltételekért és bércsökkenésért cserébe "esély és kockázatmegosztást" emlegetve azt ajánlotta fel, hogy a cég és a munkavállalók osszák meg a jót és rosszat egyaránt, vagyis, ha majd a DT-nek "jobban megy" a dolgozók is jobban részesednek majd a nyereségből.
A ver.di szerint ezzel a vezetés nem tenne egyebet, mint a céges kockázatokat is a dolgozókra hárítaná át, és ez számukra nem elfogadható.
A ver.di ezzel szemben azt ajánlotta, hogy fontolják meg a bérek öt százalékának mozgatását az éves előirányzatok teljesüléséhez kötve, erre az ajánlatra azonban nem érkezett érdemi válasz.
A Deutsche Telekom (DT) vezetősége közölte a múlt pénteken: végrehajtja a tervezett átszervezést július 1-től, dacára az emiatt már hetek óta tartó sztrájkoknak. A német munkajog szerint az új alkalmazási feltételeket a szakszervezeteknek is jóvá kell hagyniuk, de ez utóbbiak képviselői egyszerűen távoztak nemrég a tárgyalóasztaltól. A DT ugyanis nem csupán új szervezeti egységet szeretne létrehozni, hanem - cserébe azért, hogy 2010-ig nem épít le létszámot - két és fél éven át a mostaninál 12 százalékkal kisebb bérért és heti 34 óra helyett 38 óráig akarja dolgoztatni az ügyben érintett embereit, mintegy 50 ezer alkalmazottat.
A Deutsche Telekom mintegy 11 ezer alkalmazottja május 11-én lépett országszerte sztrájkba. A csoport vezetése a cég különböző szolgáltatásait egy új, egységes és külön számlán kezelt vállalatba, a T-Service-be szervezné ki, és oda helyez át mintegy 50 ezer alkalmazottat kedvezőtlenebb feltételek mellett. A DT pénzügyi vezetője közölte, hogy 2010-ig 900 millió eurós megtakarítást szeretne elérni. A vállalat idei első negyedévi eredménye 58 százalékkal romlott, mivel egyre nagyobb számban távoznak vezetékes szolgáltatásának előfizetői.
A változtatásokat a belső piac visszaesésével, mindenekelőtt a vezetékes szolgáltatások veszteségeivel, a költségcsökkentés szükségességével indokolta a vállalatvezetés. Az átszervezést eredetileg is július 1-től akarták életbe léptetni.


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek