Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

A magyar nemzetiségieknek továbbra is fontos a magyarországi munkavállalás

Nem igaz, hogy a romániai magyar nemzetiségű állampolgárok nem akarnak Magyarországon munkát vállalni - cáfolta egy magyar újság állításait az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának keddi ülésén Kerekes Károly, az ülésen résztvevő román parlamenti bizottsági delegáció tagja.

A magyar szakbizottság együttes ülést tartott hétfőn a román parlament munka és szociális védelmi bizottságával.
Kerekes Károly, aki az RMDSZ képviselője a romániai bizottságban elmondta: a magyar nemzetiségieknek továbbra is rendkívül fontos a magyarországi munkavállalás, ugyanis nincsenek nyelvi, beilleszkedési nehézségeik. Ez a magyarországi munkáltatóknak is előnyös.
Kerekes Károly utalva az RMDSZ véleményére szorgalmazta, hogy Magyarország mielőbb biztosítson teljesen szabad munkavállalást a román állampolgárok részére.
Gheorghe Barbu, a román szakbizottsági delegáció vezetője azt hangsúlyozta, hogy a magyar és a román bérek egyre inkább közelítenek egymáshoz, ezért általában a román állampolgárok inkább a magasabb keresetet jelentő országokba, így Spanyolországba, Franciaországba, Olaszországba, illetve Németországba kívánnak munkát vállalni. A román állampolgárok közül már az Európai Uniós tagság előtt 2 millióan dolgoztak külföldön.
A delegációvezető rámutatott: Romániában több szakterületen a munkáltatók nem jutnak munkaerőhöz, ezért ma már nagy számú magyar dolgozik Romániában.
Utalt arra, hogy a magyarországi statisztika szerint, a román állampolgároknak csak 24 százaléka kívánt elhelyezkedni azokban a szakmákban Magyarországon amelyekben automatikusan adják ki a munkavállalási engedélyt, 56 százalékuk viszont csak a hagyományos munkavállalási engedély eljárásával jutott munkához, a többiek egy éves munkavállalási viszonyuk alapján a zöld kártyára váltak jogosulttá. Az adatok szerint az idei és az előző év első negyedévét összehasonlítva csaknem 30 százalékkal csökkent a román állampolgárok magyarországi munkavállalása.
Gheorghe Barbu ismertetése szerint a román kormány a múlt héten döntött arról, hogy Románia valamennyi európai uniós tagállam állampolgárainak teljesen szabad munkavállalást biztosít. Románia ezt kérné állampolgárai számára Magyarországtól is.
Simon Gábor (MSZP), a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság elnöke a vendégeket köszöntve arra hívta fel a figyelmet, hogy a testült először fogad nemzetközi partnereket. A román állampolgárok magyarországi munkavállalásával kapcsolatban szólt arról, hogy Magyarország Románia és Bulgária európai uniós tagságával egy időben még nem biztosított teljesen szabad munkavállalást, ezt fokozatosan kívánja elérni.
A parlamenti szakbizottság már az idei első negyedéves tapasztalatok alapján szorgalmazta, hogy Magyarország bővítse azon szakmák körét, amelyekben a két új tagország állampolgárai a munkaerőpiaci helyzet elemzése nélkül, automatikusan kapják meg a munkavállalási engedélyt. Ez jelenleg 219 szakmára igaz. A szakbizottság azon az állásponton van, hogy rendszeresen elemezni kell a két új tagországból érkezők magyarországi munkaerőpiaci hatását és ennek alapján fokozatosan könnyíthető munkavállalásuk.
Az európai uniós szabályok szerinti kettő plusz három plusz kettő éves átmeneti időszakból, tehát nem kell kivárni teljes korlátozással az első két évet, már az alatt is könnyíthető az új tagállamok állampolgárainak munkavállalása - jegyezte meg a magyar szakbizottság vezetője. Elmondta, hogy a bizottság tájékoztatni fogja az államfőt, az Országgyűlés vezetését, a miniszterelnököt, a szakminisztert a romániai delegáció álláspontjáról.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek