Szilágyi Katalin
Megjelent: 17 éve

Sokat segít a mentor a karrierépítésben is

A mentoring nem nyújt minden problémára megoldást, de hatékony lehet, ha egy dolgozó új munkakörbe kerül, vagy más szerepkört szeretne magának és ehhez tanácsra, iránymutatásra van szüksége - mondja Kiss Sarolta, a Glaxo SmithKline regionális HR-igazgatója. A gyógyszeripari cég 27 országon "átívélő" mentoring rendszert működtet.

A Glaxo SmithKline gyógyszeripari vállalatnak 27 országban van képviselete, ezért jó mentori kapcsolatokat tudunk kialakítani - mondta a HR Mesterkurzus májusi programján Kiss Sarolta. Mint megjegyezte, előfordult már, hogy az egyik orosz kolléga egy lengyelt mentorált. A cégnél e-learning keretében képzik a mentorokat, közülük a legjobbak egy adatbázisba kerülnek. A mentornak és a mentee-nek először meg kell ismernie egymást, majd havonta vagy negyedévente találkoznak egy-két órára, és mivel a mentor folyamatosan feladatokat ad, a találkozóra mindkettőjüknek készülni kell - mondta Kiss Sarolta, aki szerint a mentoring során érdemes dokumentációt készíteni, és időnként értékelni a kapcsolatot.

Ez egy felelősséggel járó munka annak, aki tud, szeret is tanítani, és sikerhez juttatná a kollegáját - fogalmazott. Véleménye szerint ez egy bizalmas partneri kapcsolat, amelynél nem szabad a főnököt mentornak választani. A mentorálás a fejlesztésről, a fejlődésről, a karrierépítésről szól, de ne várjunk csodát tőle, mindenre nem jelenthet megoldást, és a ranglétrán sem fogunk automatikusan előrelépni, csak mert részt veszünk a programban - jegyezte meg a HR igazgató.

A mentoring nem azonos a coachinggal
Mint mondta, a mentoring hatékony eszköz akkor, ha például valaki új a cégnél, vagy egy dolgozó új szerepkört, munkakört kapott, vagy szeretne kapni, ilyenkor a mentor rávilágít, mire lenne szükség ehhez, illetve hogy miként változtassunk irányt. Gyakran nehéz a munka-magánélet egyensúlyát megteremteni: a mentoring segít abban, hogyan tudjunk prioritásokat megállapítani, vagy éppen nemet mondani. Kiss Sarolta tapasztalatai szerint a csoportokat is hatékonyan tudja támogatni új feladatok megoldásában. Vannak azonban olyan esetek, amikor nem a mentoring a legjobb megoldás. Nem tudja javítani például a gyenge teljesítményt, de egy csapat viselkedésének fejlesztésére sem jó, nem orvosolja a magán-, alkohol vagy drogproblémákat, de akkor se alkalmazzuk, ha a munkatársnak új ismereteket kell szereznie - ecsetelte Kiss Sarolta.

A szakember szerint gyakran tévesen összemossák a coachingot és a mentoringot. A mentoring az elismerésre épül, a sikerességre összpontosít, a mentor az élettapasztalatát osztja meg a partnerével, vagyis elfogulatlan tanácsadásról van szó. A coaching ezzel szemben a partner személyét állítja a középpontba, a coach pedig egy magasan képzett szakember, aki jól ismeri az emberi viselkedési módokat - magyarázta a HR-igazgató.

A mentoring a karrier-fejlesztés szolgálatában
A mentoring csak akkor lehet eredményes, ha a mentee nyitott személyiség, eredményorientált, motivált és elfogadja a mentor tanácsait - hangsúlyozta Novákné Baba Andrea, az IBM Data Storage Systems Kft. HR vezetője. Mint mondta, ők arra törekszenek, hogy már a belépéskor felmérjék a dolgozó alapkompetenciáit, ami elengedhetetlen az adott munkakörhöz. Ha a jelölt bekerül a vállalathoz, minden évben meg kell határozni számára egy egyéni fejlesztési tervet, hogy milyen irányban szeretne fejlődni, milyen karriercéljai vannak. Az IBM Datánál több módon - e-learning, hagyományos tantermi oktatás és on the job training - fejlesztik a munkatársakat. A coaching, mentoring és a shadowing program mellett nyílt tréningeken is részt vehetnek a kollegák - mondta Novákné Baba Andrea. Az IBM Datánál a mentoring program fél évig tart, van lehetőség mentort választani, de a cég mindig megpróbálja rávezetni a dolgozót, hogy ki lenne a legjobb számára.

Jó mentor csak a sikeres, erős beleérző képességű vezetőkből lesz
A szakember úgy véli, a mentor jó coach is egyben. Ha egy vezető jó, akkor segítenie kell a kollegákat, hogy megtalálják a megoldásokat a napi munkában. A mentoring ugyanis - mint a HR vezető fogalmazott - két ember összefogása speciális célok elérésének érdekében, amely az egyén képességeinek fejlesztésére irányul. Véleménye szerint a mentorált személynek mindenképpen törekednie kell arra, hogy folyamatosan aktívan teljesítsen és készüljön. Az a jó mentor, aki tud visszajelzéseket adni, kész felelősséget vállalni a programért, sikeres, erős beleérző képessége van - tette hozzá Novákné Baba Andrea. A mentoring a munkaerő-fejlesztés egy olyan meghatározott keretbe foglalt formája, amely segíti az új ötletek szabad áramlását, a dolgozók megtartását és a karrier-fejlesztést is. Bár ez a feladat sokszor teherként nehezedik egy vezető vállára, tiszteletet és elismerést adhat számára - jegyezte meg a szakember.

www.hrmesterkurzus.hu

Szilágyi Katalin
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk