kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

A HR-szakembereken is múlik, hogyan alakul a munkaerőpiac

A magyar munkaerőpiac alakulása azokon a szakembereken is múlik, akik értik és jól képviselik az európai foglalkoztatáspolitikai törekvéseket - hangzott el a HR vezetők és HR hallgatók második országos konferenciáján, amelynek a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kara adott otthont csütörtökön.

"A magyar munkaerőpiac tömegesen nem vevő az alacsony iskolai végzettségű, szakképzetlen munkavállalókra, miközben a diplomás túlképzés jelei is tettenérhetők, ugyanakkor egyre nagyobb méreteket ölt a szakmunkaerő-hiány, nemcsak mennyiségi értelemben" - hangsúlyozta bevezető előadásában dr. Székely Judit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium foglalkoztatáspolitikai és képzési államtitkára.

A rendezvény főtámogatója, a Humán Rent Magyarország Kft. az idei rendezvényen mutatta be az általa létrehozott Humán Szakoktatási és Elhelyezkedést Segítő Alapítványt, amelynek célja a foglalkoztatás elősegítése, a szakképzés támogatása és fejlesztése, mellyel hozzájárulhat a magyar gazdaság mobil munkaerő-igényeinek kielégítéséhez. A modell értékű Életpálya program keretében lehetőséget nyújtanak a tanulóknak arra, hogy az iskolai képzés mellett megfelelő gyakorlatot szerezzenek leendő munkahelyükön, ugyanakkor tanulókat toboroznak és mentorálnak, kapcsolatokat építenek a partnercégekkel és az iskolákkal.

A folyamatosan változó munkaerő-piac alakításban, tudatos formálásában nagy szerepe van a szakembereknek, akik nemcsak gyakorlati tapasztalataikat oszthatják meg, hanem szemléletmódot is képviselnek: szerepük nélkülözhetetlen az iskolarendszerű és felnőtt szakképzés keresletvezérelt átalakításában. A magyar munkaerőpiac alakulása - az Európai Uniós dokumentumokban megfogalmazott követelményekkel összhangban - jórészt azokon a szakembereken is múlik, akik értik és jól képviselik az európai foglalkoztatáspolitika törekvéseit - hangzott el a konferencián.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk