Megjelent: 17 éve

Hol van a 20 millió román?

A munkáltatói oldal azt javasolta az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) csütörtöki ülésén, hogy hét szakmát vegyenek le arról a 35 szakmás listáról, amellyel kiegészítenék a bolgár és román állampolgárok könnyített munkavállalására szolgáló, 219 szakmából álló listát.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium a 35 szakmából álló listát az első negyedéves adatok alapján, illetve azokat a szakmákat figyelembe véve állította össze, amelyeknél a munkáltatók munkaerőhiányt jeleztek az Állami Foglalkoztatási Szolgálatnak.

Magyarország nem biztosított január 1-jétől teljesen szabad munkavállalást a két új európai uniós tagállam állampolgárainak (ellentétben például Hollandiával), hanem ezt fokozatosan kívánja elérni. Elsőként 219 olyan szakmát határozott meg, amelyeknél a munkaerőpiaci helyzet vizsgálata nélkül automatikusan kiadják a bolgár és román állampolgároknak a munkavállalási engedélyt.

A csütörtöki vitában Csuport Antal, a munkáltatói oldal szóvivője indítványozta, hogy hét szakma ne szerepeljen ezen a kiegészítő listán. Ezek: a diplomás ápolónő, ápoló, az ügynök, a piaci, utcai, vásári árus, a cukrász, az egyéb erdőgazdálkodási foglalkozások, a kőfaragó, épületszobrász és a tehergépkocsi vezető. Ugyanakkor a listán maradna például a biológus, botanikus, zoológus, ökológus, az egyéb fémmegmunkálók, az egyéb vas- és fémipari foglalkozások, vasbetonszerelők, tetőfedők.

Horváth Lajos, a Liga Szakszervezetek képviseletében feleslegesnek nevezte a listakészítést. Mint mondta, a két ország állampolgárainak teljesen szabad munkavállalást kellene biztosítani. Hangsúlyozta: az első negyedéves adatok is azt bizonyítják, hogy ebből a két országból elsősorban nem Magyarországon kívánnak dolgozni a munkavállalók. Inkább a munkavállalási engedély nélküli foglalkoztatásokat kellene elősegíteni, s hatékonyabban fellépni a külföldiek illegális munkavállalása ellen.

Kevesen érkeztek

Csizmár Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára arra figyelmeztette a szociális partnereket, hogy az európai uniós szabályozás szerint a megadott jogokból nem lehet visszalépni. Amennyiben már január 1-jétől teljesen szabad munkavállalást biztosított volna Magyarország a két új tagállam állampolgárainak, akkor a szakképesítés nélküli területeken vagy egyes szakmákban, régiókban igen komoly munkaerőpiaci gondok is jelentkezhettek volna. Alacsonyabb szintre viszont nem lehet visszalépni, tehát ezeket a gondokat, a nagyobb munkanélküliséget a Munkaerőpiaci Alapból kellett volna finanszírozni. A szabadabb munkavállalást biztosító listát is csak fokozatosan lehet kiegészíteni, mert itt sincs lehetőség a visszalépésre.

A negyedéves adatok azt mutatják, hogy valóban kevés munkavállaló érkezett ebből a két országból, de megalapozottabb véleményt majd csak a féléves adatok alapján lehet megfogalmazni, amikor már a nyári szezonális foglalkoztatás is szerepel a felmérésekben. Arról, hogy a jövőben a szabadabb munkavállalást biztosító lista további kiegészítésével, a fokozatossággal bővítse-e Magyarország a két új tagállam állampolgárainak lehetőségeit, vagy fontolóra vegye a teljesen szabad munkavállalás lehetőségét, csak az egyéves adatok, elemzések alapján lehet majd dönteni - mutatott rá az államtitkár.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek