kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Állásszerzés megfelelő öltözékben

Az egyetemről, főiskoláról kikerülve tanácsos átgondolni öltözékünket, ugyanis a munka világában szigorúak a szabályok. Általában a konzervatív, nem kihívó öltözködés számít elfogadottnak állásinterjún. Pintér Zsolt fejvadász és karriertanácsadó olvasói kérdésre ad öltözködési tanácsot.

images

A barátommal mindketten világ életünkben elég extravagáns külsővel hívtuk fel magunkra a figyelmet (legalábbis a szüleink szerint), szerettünk feltűnően megjelenni. Ő például fiú létére daueroltatta a haját, meg különböző színekre festette, egy finom tetkója is van, én pedig piercinget hordok az orromban (na nem túl feltűnőt, de azért észre lehet venni) és szintén tetkó díszíti a vállamat. Most azonban vége a gondtalan egyetemi éveknek, mert elkezdődött az álláskeresés időszaka. Nagy bajban vagyunk. Nem tudjuk ugyanis, mit húzzunk fel, ha behívnak egy elbeszélgetésre. A saját különleges holmijainkat mégse vehetjük fel, hiszen már a portáról elhajtanának. Mit javasol, milyen ruhákat vásároljunk, hogy szalonképes legyen a megjelenésünk?

D. Gabriella (Pécs)

Hát a piercinget mindenképpen vegye ki az orrából és a tetkót is tanácsos diszkréten takarni.
Hölgyeknél kerülendő a nagyon rövid, a nagyon átlátszó, a nagyon testhez tapadó, a nagyon kivágott, a nagyon feltűnő, a nagyon szexis és a nem munkahelyre való, tehát túl sportos vagy kifejezetten alkalmi jellegű öltözék.

Az ajánlott öltönytípus
Uraknál is fontos a visszafogott, de elegáns és kulturált megjelenés. Nem mindegy, milyen az az öltöny. Az üzleti életben - főként a pénzügyi és bankvilágban - a természetes anyagból (gyapjú) készült, konzervatív szabású, egyszínű sötét ruha a kötelező. Öltönyként még a diszkrét, halvány csíkos vagy az ún. klub stílus is elfogadható. Színes öltöny komolyabb állásoknál szóba sem jöhet! Persze nem kell ragaszkodni a legdrágább márkákhoz, a márkajelzést egyébként is minden esetben le kell venni a zakó ujjáról! A nadrág mindig "tartson rá" egy kicsit a cipőre és természetesen legyen frissen vasalt! Nincs lehangolóbb látvány a bokaverő nadrágnál!

Hölgyeknek konzervatív kosztüm
Hölgyeknek is a konzervatív, angol szabású kosztüm-viseletet tudom ajánlani, még ha nem is áll közel a saját stílusához. A blúz semmiképp ne legyen áttetsző! Urak esetében az ing legyen pamutból készült, elegáns szabású, egyszínű vagy nagyon halvány, vékony csíkozású, fehér vagy ún. bankárkék (középkék). Kerülni kell a túl rövid vagy túl hosszú gallérú, kockás, nagy mintás, fényes selyem vagy rövidujjú ing viseletét. Férfiaknál a nyakkendő legyen egyszínű bordó, sötétkék vagy diszkrét, apró mintával díszített, illetve széltében ferdén keresztcsíkozott kék-sötétzöld, kék-bordó, kék-sötétvörös, selyem anyagú. Kerüljük a feltűnő színű és formájú, nagy mintás, kötött, horgolt vagy műszálas nyakkendők használatát.

Sötét zokni és cipőUraknál a megfelelő cipő vastag bőrtalpú, fekete vagy sötétbordó bőrből készült, angol stílusú (fűzős, lyukacsos) és persze mindig tiszta. A zokni az öltönnyel azonos színű vagy annál sötétebb, illetve egyenfekete. Feltétlenül lábszárközépig érő. Kerüljük el leüléskor a szőrös lábszár kivillanását a nadrágból. A hölgyeknél is a konzervatív, angol stílusú cipőviseletet ajánlom, középmagas sarokkal. Kifejezetten magas növésűek kivételével kerülendő a teljesen lapos vagy a túl magas, kopogó tűsarok. A hölgyek cipői lehetnek változatosabb színűek, de náluk is kerülendő a feltűnő szín, még nyáron is. A harisnya lehet testszínű, bézs vagy vajszínű, de ne vegyenek fel fehér, fekete vagy színes, feltűnő bokamintás darabot.

Üdvözlendő, hogy ön és a barátja is belátta: változtatniuk kell a stílusukon, már ami a ruházatot illeti. Próbáljanak minél konzervatívabb ruhákat bevásárolni, a feltűnőbb darabokat hagyják hétvégére!
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek