kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Továbbra sincs megállapodás a Picknél a bérekről

Bár közeledett a menedzsment és a munkavállalók álláspontja a Pick Szeged Zrt.-nél folyó bértárgyalásokon, továbbra sem született megállapodás, így fennmarad a sztrájkkészültség - tájékoztatott Golhovics Gábor, a cég szakszervezeti egyeztetőtanácsának vezetője.

A dolgozók legalább az inflációt ellensúlyozó béremelést szeretnének elérni. A cégvezetés javított kezdeti 4 majd 4,5 százalékos javaslatán, de a munkavállalók a legutóbbi 5,5 százalékos ajánlatot sem találták elfogadhatónak - mondta az elnök.

Hozzátette: a csütörtöki, csaknem háromórás megbeszélésen főként a béremelés részleteiről volt szó, de nem született egyesség, így fennmarad a cégnél a sztrájkkészültség.

A hazai húsiparban legtöbb dolgozót, öt telephelyen mintegy háromezer alkalmazottat foglalkoztató cég munkavállalói a tárgyalások kezdetén 13 százalékos béremelést kívántak elérni, igényüket azonban utolsó írásbeli ajánlatukban 10 százalékra mérsékelték - mondta a szakszervezeti vezető.

A bértárgyalások az ünnepek után, jövő héten szerdán folytatódnak - közölte Golhovics Gábor.

Mint ismert, a Pick Zrt. pécsi telephelyén mintegy 460 dolgozó múlt pénteken kétórás figyelmeztető sztrájkot tartott.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk