Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Sztrájkot fontolgatnak a Pick dolgozói

Eredménytelenül zárult a csütörtöki délután bértárgyalás, ezért a Pick Zrt. üzemeiben fölálltak a sztrájkbizottságok és a szakszervezetek készek egy kétórás figyelmeztető sztrájk megszervezésére - közölte Golhovics Gábor, a cég szegedi üzemi szakszervezeti alapszervezetének elnöke.

A megbeszélésen a cégvezetés nem tudott elfogadható ajánlatot tenni, ezért a szakszervezetek bejelentették a sztrájkbizottságok megalakulását és kezdeményezték a munkabeszüntetést megelőző hétnapos egyeztetés elindítását - mondta a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének üzemi vezetője.

Hozzátette: a sztrájkkészültség a cégcsoport mind az öt - két szegedi, bajai, pécsi és alsómocsoládi - telephelyére vonatkozik. Az elnök közölte, a tárgyalások kezdetén a szakszervezetek 13 százalékos béremelést kívántak elérni, a csütörtöki tárgyaláson igényüket 10 százalékra mérsékelték. A cégvezetés eredetileg 4 százalékos bérfejlesztést javasolt, majd ajánlatukat 4,5 százalékra növelték, ám ebből csak 2 százalék lenne alapbér-emelés, 2,5 százalékot étkezési hozzájárulás formájában kapnának meg a dolgozók.

A szakszervezet ezt az ajánlatot nem tekinti tárgyalási alapnak, legalább az Országos Érdekegyeztető Tanács által javasolt 5,5-8 százalékos sávba eső béremelést kívánnak elérni - hangsúlyozta Golhovics Gábor.

A menedzsment hétfő délutánra készíti el újabb ajánlatát, ha ez sem lesz elfogadható a szakszervezet kétórás figyelmeztető sztrájkot szervez - mondta az elnök.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk