kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Háromórás sztrájk volt tegnap este Ferihegyen

Továbbra sem sikerült megegyezni a Ferihegyi nemzetközi repülőtér érdekvédelmi szervezeteinek a munkáltatókkal, ezért tegnap 17 órától 20 óráig sztrájkoltak a Celebi GH Kft. dolgozói - írja a Népszava.

Csorba Attila, a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetének (LDFSZ) elnökének informá­ciói szerint a részvétel elérte a 90-95 százalékot.

A szakszervezeti vezető elmondta, 18-20 százalékos béremelést szeretnének, de a munkáltató egyelőre 1 százalékos prémiumot, illetve év végén, ha eredményes a vállalat, 2 százalékos jutalmat kíván adni. Hozzátette: a Malévval és a Repülőtéri Üzemanyag-kiszolgáló Kft. (RÜK) vezetőivel sem sikerült közelíteni álláspontjukat. Ennek ellenére ezeknél a cégeknél nem sztrájkoltak, mert a kollektív szerződés értelmében azt 72 órával korábban be kell jelenteni. Csorba kijelentette, ma tovább folytatódnak a tárgyalások a munkáltatókkal, és reményét fejezte ki, hogy közelednek egymáshoz az álláspontok - olvasható a Népszavában.



  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi... Teljes cikk