Megjelent: 17 éve

Lesz elvárt adó: újraírják a kérdőívet

Lesz megállapodás és lesz elvárt adó is - nyilatkozta a Népszabadságnak Horn Gábor, az elvárt adó hét végén nyilvánosságra került verzióját elutasító SZDSZ ügyvivője. Tegnap a két kormánypárt egyeztetett a kérdésről. Az adó marad a tervezett formájában, azonban változás történhet abban, hogy miként igazolhatják majd a ténylegesen és jogszerű gazdálkodásuk folytán veszteséges, illetve kis nyereségű vállalkozások, hogy "igazi a veszteségük", s kerülhetik el így a minimumadó megfizetését - derült ki a lapból.

Zara László, az Adótanácsadók Egyesületének elnöke úgy látja, hogy a múlt hét végén napvilágot látott kérdőívtervezet nem lenne megfelelő. Szerinte túl általános a kérdőív, a javasoltnál komplexebb nyilatkozat kell: a különböző típusú, formájú vállalkozásokra különféle nyilatkozatot kellene alkalmazni.

A szakértő úgy véli, hogy a nyilatkozat csak rászorítja a cégeket a korábbinál nagyobb adófizetésre, vagyis az elvárt nyereségnél nagyobb profit kimutatására. Ezzel ugyanis elkerülhető, hogy azért kerüljön a cég az adórevizorok szeme elé, mert veszteséges létére nem fizet elvárt adót.

A tervek szerint a kormánynak szerdán kellene elfogadnia, majd benyújtania a parlamentben a javaslatot, amelyet így május közepéig bizton elfogadhatna az Országgyűlés, s a kihirdetés után 45 nappal, július 1-jén hatályba is léphet.

( Munkatársunktól )
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek