kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Ma teszik közzé a kórházlistát: többezres elbocsátás várható

Az egészségügyi tárca ma hozza nyilvánosságra azt a listát, amely tartalmazza, mely kórház miként alakul át. A fővárosban változik a legnagyobb mértékben a helyzet, vidéken inkább részlegek összevonásával járó profilváltás történik. Várhatóan mintegy másfél ezer orvos és körülbelül négyezer szakdolgozó veszíti el az állását a következő hónapokban.

A lista gyakorlatilag azonos azzal, amelyről a közvélemény már korábban hallhatott - mondta a Magyar Hírlapnak Kökény Mihály, a parlament egészségügyi bizottságának elnöke. Budapesten változik a legnagyobb mértékben a helyzet, vidéken inkább részlegek összevonásával járó profilváltás történik. Ez nem jelenti azt, hogy bárki is kiszorulna az ellátásból - tette hozzá.

A Népszabadság szerint a korábban jóváhagyott lista fölpuhult. Akkor még 15 kórházban szüntették volna meg az aktív ellátást, most tizenkettőben. Az új struktúrában 16 ezer aktív gyógyító ággyal lesz kevesebb az országban, az ápolási ágyak száma viszont 9 ezerrel nő. Várhatóan mintegy másfél ezer orvos és körülbelül négyezer szakdolgozó veszíti el az állását a következő néhány hónap alatt.

Az Egészségügyi Minisztérium tervei szerint áprilistól a kórházak finanszírozását is javítják, de továbbra is meghatározzák, mennyi beteget láthatnak el az intézmények - közölte a tárca államtitkára, Horváth Ágnes. A Népszava szerint egyébként egyelőre bizonytalan, törvényes lesz-e Molnár Lajos mai döntése. Egyes jogi szakértők úgy vélik, a törvény szerint a miniszternek már február 5-ig határoznia kellett volna a kórházak ágyszámának elosztásáról. A szaktárca szerint március elejéig volt idejük, s ennek megfelelően is jártak el. Ha a minisztérium téved, akkor a döntést formai okokra hivatkozva meg is semmisítheti a bíróság, ha bármely kórház jogorvoslattal él - olvasható a Napi Online oldalán.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk