Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

A dolgozók nagy részének már felmondtak a Mustang marcali gyárában

A Mustang marcali gyárában dolgozó 370 alkalmazottból hétfőn 212-en már nem kezdték el a műszakot. A cégvezetés korábbi bejelentésének megfelelően megkezdődtek az előkészületek a gyár bezárására.

A Mustang GmbH marcali gyárának bezárásával a német cégcsoport legnagyobb közép-európai gyártókapacitását számolja fel. A hónap végéig két ütemben mondanak fel a dolgozóknak a somogyi városban lévő farmergyárban, a második csoport március 14-én dolgozik utoljára.

Két üzemcsarnokban már leállt a termelés, a dolgozók kitakarítottak, letakarták a gépeket, hétfőtől a felmondási idejüket töltik - közölte Varga Éva, a gyárban működő szakszervezet titkára. Egy hónap felmondási idő mindenkinek jár, ez a munkával eltöltött idő arányában még 25-30 nappal meghosszabbodhat - tette hozzá.

Elmondása szerint április végén zárják be véglegesen az üzemet, utolsóként az adminisztrációval, bérszámfejtéssel foglalkozó 5-6 dolgozó hagyja el a gyárat. A szakszervezeti vezető úgy tudja, nem jelentkezett befektető, aki a dolgozókat tovább foglalkoztatná. Az aukción eladásra szánt gépek egyelőre a csarnokokban állnak - mondta Varga Éva.

Marcaliban évtizedekig biztos megélhetést jelentett a varrodai munka. A fénykorában napi ötezer farmert előállító, évi 200-300 millió forintos nyereséget produkáló farmergyár 1991 óta van német tulajdonban, az utóbbi években ez volt az egyetlen gyár a megyében, ahol nem bérmunkát végeztek. A Mustang bezárásával a város 25-28 millió forint helyi adótól esik el.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek