kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Érlelődik a nyugdíjreform: elsőként a rokkantságot szabályoznák

Nagyjából összeállt a nyugdíjrendszer reformját előkészítő szakértői csoport listája, és néhány héten belül az alakuló ülésre is sor kerülhet - tudta meg a Napi Gazdaság Döcsakovszky Bélától, a Miniszterelnöki Hivatal Magyarország holnap titkárságának vezetőjétől. Habár Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, a nyugdíjreform kapcsán nem kívánta siettetni a szakértőket, az informális elvárások szerint még az idén eredményeket kell felmutatniuk.

A munkafolyamatok párhuzamosan futnak a minisztériumokkal. A kormány hivatalos, 2007-es munkatervének első konkrét feladatára - a rokkantság és a rehabilitáció újraszabályozására - áprilisi határidőt tűztek ki. A kormány csökkentené a visszaélések számát, illetve növelné a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását. E lépéseket már az Európai Bizottság is sürgette, külön megemlítve az előnyugdíj további korlátozását és a fogyatékkal élőket érintő nyugdíjakat újonnan igénybe vevők számának csökkentését.

A korkedvezményes, illetve a szolgálati nyugdíjak indokoltságának felülvizsgálatára pedig májusig kaptak határidőt az érintett minisztériumok. A művésznyugdíjakat a kulturális, míg a bányásznyugdíjakat a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium vizsgálhatja felül. Szeptemberig kell aztán egy új, átfogó társadalombiztosítási szabályozással előállni. A jogalkotási munkába a nyugdíjreform-kerekasztal szakértői bekapcsolódnak, s a minisztériumok is képviseltetik magukat a kerekasztal ülésein.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk