kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Sok fiatal az outsourcing területén indítja pályáját

A frissen végzettek közül sokan választják valamelyik nagy outsourcing szolgáltatásokra szakosodott vállalatot első munkahelyül.

images

images

Hazánkban iparági becslések szerint több mint 10 ezer fiatal dolgozik az outsourcing iparágban, olyan nemzetközi szolgáltatóknál, mint a Diageo, az EDS, a Sykes, vagy a Genpact -hogy csak a legnagyobbakat említsük, de az IBM, a HP, vagy a BT is folytatnak ilyen jellegű tevékenységet Magyarországon.

A fluktuáció igen magas a szektorban, egyes becslések szerint 30-50 százalék közé tehető. A cégek amellett, hogy sokat követelnek munkavállalóiktól, nem mindennapi lehetőségeket is kínálnak. Számos képzés és tréning vár a szolgáltatási szektorban elhelyezkedőkre, melyek mind az egyéni fejlődést tartják szem előtt. Ezek a nemzetközi szinten már bizonyított struktúrák az említettek mellett rendkívül gyakorlat-orientáltak, így a frissen elsajátított tudást a munkatársak szinte azonnal hasznosítani tudják mindennapi munkájuk során. Ráadásul ezek a vállalatok olyan nemzetközi szinten is ismert és elismert képzettséggel ruházzák fel az egyént, melyet utána bármilyen multinacionális környezetben hasznosítani tud.

A nagy "elvándorlás" oka valószínűleg az lehet, hogy a helyenként monoton munkavégzéssel, és az egyenetlenül érkező stressz-időszakokkal nem tudnak egyelőre mit kezdeni a hazai munkavállalók.


Világgazdaság Online

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Több az álláshirdetés februárban, közel 32 000 munkakör vár betöltésre

Januárról februárra 29 172-ről 31 665-re nőtt a magyar weben meghirdetett álláshirdetések száma. Ez közel 2500-zal több az előző hónapnál, egy... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb üzleti szolgáltatóközpontok? - Itt a lista

A shared service vagy business service iparág az utóbbi tizenöt év jelentős munkahelyteremtője, már mintegy 100 000-en dolgoznak ilyen egységekben,... Teljes cikk

Muszáj feljebb lépni a munkahelyi "táplálékláncban"!

A mesterséges intelligencia óhatatlanul egyre nagyobb teret nyer a szolgáltatóközpontok (BSC) működésében is. Ugyanakkor a legtöbb cégnél még... Teljes cikk