kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Nyugdíjkorhatár: még 2 év a döntésig

A miniszterelnök szerint nincs napirenden a kormányátalakítás és egy héten belül megnevezi jelöltjét a Magyar Nemzeti Bank élére

Nem lesz kormányátalakítás a közeljövőben - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Magyar Televízió Az Este című műsorában arra a kérdésre válaszolva, távozik-e posztjáról Szilvásy György kancelláriaminiszter, és a Miniszterelnöki Hivatal irányítását Kiss Péter veszi-e át.

"Határozottan cáfolom" - jelentette ki a kormányfő arra a kérdésre, igaz-e az az értesülés, hogy Szilvásy György egy létrehozandó csúcsminisztérium élére kerül, és Kiss Péter lesz a kancelláriaminiszter. "Nincs napirenden a kormányátalakítás" - hangsúlyozta a kormányfő, megjegyezve: azt azért nem állítja, hogy ez az egész cikluson át így lesz.

A nyugdíjkorhatárról 2009-ben dönt a kormány. A műsorvezető azt kérdezte a politikustól, emelik-e a nyugdíjkorhatárt, mire Gyurcsány Ferenc közölte: erről 2009-ben dönt a kabinet. A kormányfővel készített beszélgetésben szóba került az egészségügy átalakítása is, amiről Gyurcsány Ferenc azt mondta: nem venne mérget arra, hogy a szocialisták egy biztosítóban gondolkodnak.

"A tb-hez mindenképpen hozzá kell nyúlni" - tette hozzá a miniszterelnök. Mint mondta, idén döntést hoznak a társadalombiztosítóról, jövőre pedig életbe lépnek az ezzel kapcsolatos új jogszabályok. Leszögezte: támogatja Molnár Lajos egészségügyi miniszter munkáját és az egészségügyi reformot.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek