Megjelent: 17 éve

Nem lehetetlen visszakerülni a régi munkahelyre

Az elbocsátottak és a cégtől önként távozók között is akadnak, akik idővel szívesen visszatérnének régi munkahelyükre. Bizonyos esetben erre van is lehetőség. Kiknek van leginkább esélyük? Mit kell tenni a zökkenőmentes visszatérés érdekében?

Tímea 3 évig dolgozott középvezetőként az egyik hazai televízió munkatársaként. Négy év után azonban a vezetőség úgy döntött: megválik tőle. A hivatalos indoklás szerint, mert tudása nem felelt meg a jövőbeni elvárásoknak. Tímea bár nem értett egyet ezzel, elfogadta a döntést, és különösebb megjegyzések, botrányok nélkül távozott. Az álláskeresés helyett úgy döntött, gyermeket vállal.

A második ajánlatra már igent mondott
Egy év múlva futott össze egy rendezvényen a vállalat HR-vezetőjével, aki felajánlotta számára régi pozícióját. Mint elmondta, időközben vezetőváltás történt a részlegen, az új menedzsment pedig örömmel venné, ha ismét a munkatársak között tudhatnák. Tímea ezt a gyermeke miatt nem fogadta el. Nem tudta volna ugyanis megoldani a gyermek felügyeletét. A HR-vezető azonban ekkor újabb ajánlattal állt elő: otthonról végezhetne a régihez hasonló feladatokat. Tímea igent mondott, és azóta is a cégnél dolgozik távmunkában.

"Ebbe már gondolkodás nélkül beleegyeztem. Örültem hogy visszatérhetek régi munkahelyemre - még ha csak hetente egyszer járok be, akkor is. Nagyon szerettem ott dolgozni, ráadásul tudtam: a kollégák is pozitívan fogadnak majd. A döntést azóta sem bántam meg, sőt. Jobban élvezem a munkám, mint azelőtt: az új vezetőség ugyanis - a régivel ellentétben - valóban elismeri azt" - mondta el.

A leépített szakemberek számára van esély
A visszatérésre vágyók számára jó hír: a fenti példa nem egyedi. Szöllősi Ágnes szerint a közszférában - különösen a kormányváltással összefüggésben - gyakrabban, de a versenyszférában is előfordul, hogy visszahívják a volt munkatársat, vagy visszakérik magukat a dolgozók. "Elsősorban az olyan szakemberekre tartanak ismételten igényt, akiknek a tudása nem vagy csak nehezen pótolható, egy leépítés vagy koncepcióváltás során viszont kénytelenek voltak megválni tőlük" - tájékoztatott a HR Development Személyzeti Tanácsadó Iroda ügyvezetője.

"Azonban nemcsak az elbocsátottak, a felmondók között is vannak visszatérők. Személy szerint én is közéjük tartozom. Hiába mondtam fel egy korábbi munkáltatómnál, a vezetőség újra és újra megkeresett. Két év után végül elfogadtam ajánlatukat - árulta el Szöllősi Ágnes.

A rosszul dolgozók végzők ne próbálkozzanak
Tény azonban, hogy nem mindenki ilyen szerencsés. "Kevés a remény a visszatérésre azoknak, akiket nem egy leépítés, hanem az elvárások nem megfelelő teljesítése miatt küldtek el. Nekik egyébként nem érdemes próbálkozni a cég ismételt megkeresésével" - tette hozzá.

Nem érdemes botrányt csapni
A versenyszférában dolgozóknak egyébként ajánlott alaposan átgondolni, milyen módon távoznak munkahelyükről. A karriertanácsadóként is dolgozó Szöllősi Ágnes szerint az elbocsátáskor kulturáltan illik távozni, nem érdemes "botrányt csapni". Kivéve persze, ha a kirúgás jogtalanul történik. Ebben az esetben a jogorvoslatnak, a jogos érdekérvényesítésnek helye van. Ilyenkor érdemes munkajogász segítségét kérni, vagy munkaügyi bírósághoz fordulni. Ha viszont ez nem így van, akkor jobb békességben, diplomatikusan távozni.

Várjunk, amíg megkeresnek
A karriertanácsadó hozzátette: a visszatérést tervezőknek jobb várni, míg megkeresik őket. Bár abból sem származik probléma, ha felhívják a vállalat HR-eresét, és informálódnak a jelenlegi helyzetről és lehetőségekről. Ugyanakkor a tapasztalatok azt mutatják: ha egy dolgozót újra a munkatársak között akarnak látni, akkor az illetékesek előbb-utóbb jelentkeznek az illetőnél.

Oroszi Babett

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk

Ajándékötletek nyugdíjba készülő kollégáknak

Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk