Megjelent: 17 éve

Sok a komolytalan ajánlat külföldi munkára

Jól hangzó külföldi állásajánlatokat böngésztünk, majd utánakérdeztünk, valójában mit takar a hirdetés. Sok a cseles megfogalmazás, a bizonytalan ajánlat. Sőt, néhányan közvetítői díjat is kérnek az álláskeresőktől. Ettől függetlenül vannak valós, jól fizető külföldi munkák is.

Változatlanul tombol hazánkban a külföldi munka láza: a kalandvágytól hajtott huszonévesek, és elhelyezkedni képtelen frissdiplomások közül egyre többen vágnak neki a nagyvilágnak az ismerős ismerősétől hallott szenzációs történeteken felbuzdulva.

Ugrás az ismeretlenbe 150 ezres közvetítői díjért
Angliai munkalehetőségekkel csalogat egy internetes hirdetési újság. A megadott mobilszámon fiatalos hangú hölgy - életkora
alapján 20 és 40 év közötti lehet - jelentkezik be. Ám a szokásos tiszteletkörök gyors lefutása után hamar kiderül: általában nem konkrét állásajánlattal egyengetik a külföldre készülők karrierjét, az "együttműködés" inkább a vakszerencsére alapoz.

Vidékre utazni a felkészítésért
A telefonos gyorstájékoztatóból annyi derül ki: a pályázóknak le kell utazniuk vidékre, egy előre egyeztetett időpontban. Itt megadják az angliai kontaktszemély -"családos, több éve az Egyesült Királyságban élő, angol állampolgárságú, rendkívül megbízható magyar úr"- mobilszámát, akit a cég jelenlétében fel is lehet hívni és átbeszélni a lehetőségeket. Az összekötő az előre letárgyalt angliai pályaudvaron várja majd a kiutazókat. "Kiválóan ismeri a kinti viszonyokat, vannak összeköttetései, nyelvtudástól függően nem egész egy hét alatt szerez majd valami állást."

A kalandvágyó munkakereső önköltségen utazik Angliába, plusz 90 ezer forinttal tartozik a cégnek a szolgáltatásért, újabb 150 fonttal (kb. 55 ezer forint) a kinti szolgáltatásért. A képlet roppant egyszerű: fizetési kötelezettség van, míg a munka nem garantált...

Látványhölgy illuzionista mellé
A másik, találomra kiválasztott netes hirdetés sem mondható éppen szokványosnak: a középkorú illuzionista olaszországi szórakoztatóipari munkára keres látványhölgyet. A férfi saját bevallása szerint számos humor és szórakoztatóműsor stábjában dolgozott már eddig, az olasz szórakoztatóiparba pedig a hazai pálya egyre szűkülő lehetőségei vonzották.

A férfi dekoratív jelentkezőket keresett, havi 300 ezer forintnak megfelelő fizetéssel és szállással, de csalódott. "Napi 15-20 jelentkezést kapok olyan fiatal nőktől, akik egytől-egyig azt hiszik: hivatásos prostituáltakat keresek, pedig nem. Pusztán a bűvészmutatványomhoz keresek asszisztenst hosszú távra, ezt viszont nem vállalnák." A férfi azt is megerősítette: a komolytalan, megbízhatatlan jelentkezőkből, kalandorokból már Dunát lehet rekeszteni. A lányok mentségére annyit: a szórakoztatóipar és a látványhölgy hallatán aligha akadhat, akiben ne ötlött volna fel a hirdetésben említett munkalehetőség hasonló értelmezése...

Információbusiness konkrét ajánlat nélkül
Vannak olyan hirdetések, amelyek állást nem ajánlanak, csak információt, mindezt pénzért.
Az egyik hirdető varázsszava az információbusiness. Hogy ez mit takar? Elmondása szerint hat uniós tagország munkalehetőségeit kínálja. Amikor a konkrétumokra kérdezünk rá, elbizonytalanodik. Mindenesetre annyit megtudunk: máshol nem kapható hirdetési újságot lehet tőle vásárolni néhány ezer forintért, amelyet postai befizetés után küldenek ki. Fizetni persze itt is előre kell... Hogy aztán a hirdetésekkel mit kezd az ember, az már a maga dolga.

Telefoninterjúval választják ki az au-paireket
Első olvasásra komolynak tűnő munkalehetőségbe is akadunk. Babysitteri munkára vállal egy cég közvetítést. A státuszt európai szinten szabályozzák, nem számít munkaviszonynak és könnyű kijutni. Egy hazai munkaközvetítő cég angol nyelvű önéletrajz, két korábbi munkáltató ajánlása és erkölcsi bizonyítvány fejében továbbítja egy angliai munkaközvetítő irodának a jelentkezők anyagait. "A családok megküldik számunkra a legalkalmasabbnak tűnő jelentkezők listáját, majd a külföld iroda egy előre egyeztetett időben telefonon leinterjúzza a pályázókat", halljuk egy hölgytől.

Információ csak levélben, honlap, vezetékes telefon nincs
A kiutazók családtól függően heti 50-70 fontot (18-20 ezer forintot) kaphatnak munkájukért: a jogosítvánnyal rendelkezők heti fizetése 100 font (37 ezer forint) is lehet, az apróbb házimunkák ellátása - vasalás, porszívózás - is benne van a munkakörben"- sorolják a tudnivalókat a telefonvonal túloldalán. A cég 40 ezer forintot kér a közvetítésért. Nem állítjuk, hogy bármilyen csalafintaság van benne, de egy apró jel óvatosságra int: Tájékoztatást csak e-mailen adnak, internetes honlapjuk, levélcímük, vezetékes telefonjuk nincsen...

Gyanús a hirdetés, ha
- nem leinformálható a cég (weboldal, vezetékes telefon, postacím)
- csak mobilszámot adnak meg
- díjat kérnek az álláskeresőtől a munkaközvetítésért.



Takács Gabriella

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hibázik az AI alapú toborzás is - könnyen kerülhetnek süllyesztőbe a legjobb jelöltek

A mesterséges intelligencia (AI) alapú toborzási szoftverek miatt sok potenciális jelölt is kieshet a rostán a kiválasztás folyamata során. Sok... Teljes cikk

Ezért fontos, hogy a toborzó kommunikáció ne csak a fiataloknak, hanem szüleiknek is szóljon

A cégeknek érdemes részt venni a duális képzésben, hiszen a tanulók jelentős része a duális képzőhelyén szereti meg igazán a szakmáját és... Teljes cikk

Miért fukarkodnak a munkáltatók az állásinterjún adott visszajelzésekkel?

Jó ötlet-e az állásinterjú végén megkérdeznie a pályázónak, hogy milyennek látták a teljesítményét, milyenek az esélyei? Jogában áll-e... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek