kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Magyarország: "Szabadság miatt zárva!"

A lehető legtöbb helyen szabadságolták az alkalmazottakat a két ünnep között. Bár a kereskedelem, a vendéglátóipar és a közlekedés terén dolgozóknak ilyenkor a legfeszítettebb a munkatempó, a magyar dolgozók legtöbbje szabadságra ment még a legnagyobb cégeknél is.

A "Szabadság miatt zárva!" tábla bizonyára sok kisebb cégnél kikerült az ajtóra az elmúlt napokban, nem véletlenül - a magyar munkavállalók túlnyomó része szabadságra ment a két ünnep közötti időszakra. A nagyobb üzemeknél, mint amilyen a Dreher Sörgyárak Zrt. a rendelések teljesítésének átütemezésével oldották meg a dolgozók szabadságolását. Hozzá hasonlóan a Chio-Wolf Magyarország Kft. gyárában is leállították a teljes gyártókapacitást, így a két ünnep közötti hetet karbantartással és leltározással fogják eltölteni, hasonlóan számos más termeléssel foglalkozó céghez.

Persze akadnak olyan vállalatok is, ahol a termelés nem állhat le az üzem jellege miatt, így a Dunaferr melegüzemének dolgozói és a Tesco alkalmazottai sem élvezhetik az ünnepek nyugalmát. Ez utóbbinál a Pénzcentrum értesülései szerint az egész éves forgalom 25 százalékát bonyolítják le az ünnepek során, így nem tehetik meg, hogy a kiszolgáló személyzetet szabadságolják.

Ezektől a kivételektől eltekintve azonban a sajtóorgánumok már-már úgy nyilatkoznak, hogy "az ország fele pihenni ment", mivel az előző évek viszonylagos dolgozói aktivitásától eltérően idén szokatlanul nagyarányban mentek szabadságra a magyar dolgozók karácsony és szilveszter között.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk