kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Magyar induló lett Európa innovatív fiatal gazdája

Magyar jelölt, Papp Péter lett 2006-ban Európa innovatív fiatal gazdája - közölte Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) hétfőn az MTI-vel. A Fiatal Gazdák Európai Tanácsa (CEJA) tavaly májusban hirdette meg innovációs, újítási versenyét a nemzeti fiatalgazda- szervezetek közreműködésével.

A verseny elsődleges célja, hogy a fiatal gazdák példáján keresztül felhívják a figyelmet arra, hogy miként lehet létrehozni egy fenntartható, fejlődőképes, a környezetéhez szervesen kötődő agrárgazdaságot.

A zsűri értékelése alapján a nemzeti szervezetek 29 jelöltje közül a versenyt, és ezzel "2006. év Innovatív Európai Fiatal Gazdája" díjat a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége - AGRYA jelöltje, Papp Péter debreceni fiatal gazdálkodó nyerte el.

Papp Péter 30 esztendős. Gazdaságában 670 szarvasmarha van, ebből 400 tejhasznú tehén. Emellett 300 hektár földön gazdálkodik, elsősorban takarmány-előállítási céllal. Jelenleg az állattartó-telephez kapcsolódó biogáz-üzem előkészítésén dolgozik. Távlati tervei között szerepel egy tejfeldolgozó létesítése, valamint az állatok számának növelése.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek