kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Az alkalmai munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatás a munkaügyi ellenőrzések tükrében

Jelen írás célja, hogy az alkalmi foglalkoztatás szabályain végigvezetve az olvasót bemutassa azokat a főbb prioritásokat, illetőleg gyakorlati aspektusokat, amelyek a munkaügyi ellenőrzések szempontjából kiemelten kezelendőek.

Az alkalmi munkavállalói könyv lényegében a munkavállaló és a munkáltató közötti munkaszerződést helyettesíti, hiszen a kiskönyv egy sora az 1997. LXXIV. Tv 7 §-a szerint az Mt. 76 § (1) bekezdésében foglalt munkaszerződésnek felel meg. A sorok rovatai az Mt. szerinti munkaszerződés kötelező tartalmi elemeit tartalmazzák, így a munkáltató adatait (székhely, adószám, adóazonosító jel), a munkavégzés helyét, a kifizetendő munkabért, a munkafeladatot (mint munkakört), illetve a felek aláírását. Ennek megfelelően a felek között egy, az adott napra szóló munkaszerződés jön létre, hiszen az AM könyv tartalmazza a munkaszerződés minden egyes kötelező tartalmi elemét, illetve érvényességi kellékét.

Az AM törvény világosan és egyértelműen rögzíti, hogy alkalmi foglalkoztatásnak minősülő jogviszony, csak a tárgyévre kiadott AM könyvvel rendelkező munkavállalóval létesíthető.

Gyakori hiba, amikor a munkavállaló rendelkezik ugyan AM könyvvel, de az ellenőrzés időpontjában a szükséges rovatok egyáltalán nincsenek kitöltve.

Fontos megjegyezni, hogy munkaügyi ellenőrzés szempontjából az adott nap tekintetében kitöltetlen AM könyv feketefoglalkoztatásnak minősül, amely súlyos munkaügyi szabálytalanság.

Tekintettel arra, hogy az alkalmi munkavállalói könyv egyes rovatai egy napra szóló határozott idejű munkaszerződésnek minősülnek, ezek kitöltésének elmulasztása esetén a munkaszerződés nélküli bejelentetlen foglalkoztatás jogkövetkezményei tekintendők irányadónak.

A munkaadónak a munka megkezdésekor kell megnyitnia a kiskönyv megfelelő oldalán egy új sort, ahol a napi dátum megjelölése után az előírt rovatokat sorban, értelemszerűen kell kitölteni! Ennek megfelelően meg kell jelölni a munkáltató nevét, székhelyét (telephelyét), adószámát. Ezt a rovatot kézzel és bélyegzővel egyaránt ki lehet tölteni. A munkavégzés helye rovatban értelemszerűen meg kell jelölni azt a helyszínt, ahol az alkalmi munkavállalás történik (postai cím, helyrajzi szám, stb.). A munkakör rovatba az elvégzendő munka megnevezését, vagy a munkakört, munkafeladatot kell megjelölni (szobafestés, barackszedés, hagymatisztítás). A munkadíj rovatban a munkavállaló adott napra vonatkozó tényleges bérét kell rögzíteni. Végül, az adott sornak, a kijelölt rovatokban tartalmaznia kell a felek aláírását, amely - úgy, mint a
munkaszerződéseknél - érvényességi feltétel. A napi munka befejezésekor a "kifizetendő munkadíj" rovatban megjelölt összegnek megfelelő közteherjegyet kell beragasztani, amelyet a közteherjegyen keresztül húzódó aláírással kell érvényesíteni.

Gyakori szabálytalanság, amikor a munkaadó az alkalmi munkavállalói könyvbe a kötelező bejegyzéseket hiányosan teszi meg, a munkakör, munkadíj megjelölése hiányzik, szabálytalan módon csak a munkáltató bélyegzője kerül rögzítésre. A hiányosan kitöltött AM könyv - a tartalmi hibás munkaszerződések analógiája alapján - tartalmilag hiányos megállapodásnak minősül. Az ilyen szabálytalanság oka a munkáltatói figyelmetlenségre vezethető vissza, hiszen az alkalmi munkavállalói könyvekben részletes tájékoztató, illetve kitöltési útmutató olvasható.

Az alkalmi foglalkoztatással kapcsolatos elterjedt szabálytalanság, amikor a foglalkoztató a kiskönyv rovatainak (a munkáltató neve, székhelye, adószáma, a munkavégzés helye, a munkakör, a munkabér, valamint a munkáltató aláírása) bejegyzését megteszi, továbbá az alkalmi munkavállalói könyvet a munkavállalóval aláíratja, azonban a munkavégzés napja rovatot nem jegyzi be.

Az ilyesfajta munkáltatói magatartás, jellemzően az AM könyvvel kapcsolatos foglalkoztatási korlátok (heti 5, havi 15, évi 90 napos foglalkoztatási korlát) megkerülését célozza.

Egy esetleges munkaügyi ellenőrzés során, amennyiben megállapításra kerül, hogy a munkavállaló heti 5, havi 15 napnál többet teljesített, a jogviszony átminősítésére kerül sor, hiszen a foglalkoztatás tényleges körülményei már nem az alkalmi foglalkoztatás jellemzőit mutatják.

Ugyanígy munkaviszonnyá történő átminősítésre kerül sor, ha a felek alkalmi foglalkoztatásra hivatkoznak, azonban a kiskönyvet nem tudják a munkavégzés helyén bemutatni.

Az ilyen munkaügyi szabálytalanság a munkaügyi ellenőrzések során gyakorlatilag a munkaszerződés nélküli foglalkoztatással esik egy tekintet alá, hiszen, az alkalmi munkavállalói könyv adott sora egy napra szóló határozott idejű munkaszerződést helyettesít. A hatóság minden ilyen esetben a munkaszerződés nélküli foglalkoztatás jogkövetkezményeit alkalmazza a munkaügyi szabálytalanság elbírálása során.

Tilos a munkaszerződés alapján foglalkoztatott munkavállalót a munkakörébe tartozó feladatok ellátására ugyanazon munkáltatónál AM könyvvel is foglalkoztatni.

Súlyos munkaügyi szabálytalanságot valósít meg az a munkáltató, amely az Mt. munkaidőre, pihenőidőre, rendkívüli munkavégzésre, stb. vonatkozó garanciális szabályait kijátszva, AM könyvvel foglalkoztatja a szerződéses munkavállalót az időszakosan, vagy rendszeresen jelentkező plusz feladatok ellátására.

Az ilyen foglalkoztatás gyakorlatilag a színlelt szerződéssel történő foglalkoztatás megítélésével esik egy tekintet alá. Az Mt. 75/A. § (1)-(2) bekezdése is kimondja, hogy a munkavégzés alapjául szolgáló szerződés típusának megválasztása nem irányulhat a munkavállaló jogos érdekeinek védelmét biztosító rendelkezések korlátozására, illetve csorbítására.

Munkaügyi ellenőrzés során a foglalkoztatás tényleges körülményei alapján, a munkaszerződés, illetve az AM könyv alapján megvalósult munkavégzést együttesen kell értékelni a munkaidővel, pihenőidővel, rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos szabálytalanságok minősítésénél.



Máriás Attila munkaügyi felügyelő


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk

Temetési segély

Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk

Ilyen szabályokkal hozhatóak be vendégmunkások

Február 29-én jelent meg az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete. A törvénnyel együtt pedig már egyre tisztább a kép, hogyan... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek