Megjelent: 17 éve

Munkaerőimportra szorul Románia

Óriási munkaerőhiánnyal küzd Románia munkaerőpiaca, ami félő, hogy a januári EU-csatlakozással tovább fog erősödni. A bukaresti munkaügyi hivatal vezetője úgy nyilatkozott, "Románia nagy munkaerőimportra szorul" és kiemelte, hogy a kevés munkaerő mellett komoly probléma az alacsony fizetés és a hiányos szakképzettség is.

Románia munkaerőpiaca nehéz helyzetben van - nyilatkozta a bukaresti munkaügyi hivatal vezetője a Rompress hírügynökség számára. Mint az beszámolójából kiderült, komoly munkaerőimportra szorul Románia annál is inkább, mert az EU-csatlakozás januárra tervezett időpontja után várhatóan legkevesebb 200-300 ezer ember fog az EU-országokban munkát keresni, tehát kivándorolni.

A gazdasági kimutatások szerint az építőiparban 55 százalékos, a könnyűiparban 57 százalékos, az idegenforgalomban pedig 42,45 százalékos a munkaerő-kereslet a meglévő létszámhoz képest. A munkaügyi hivatal vezetője hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem csupán a munkaerőhiány, de az alacsony fizetések és a hiányos szakképzettség is igen komoly gondot jelentenek a román munkaerőpiac számára.
A román statisztikai hivatal összesített adatai szerint augusztusban Romániában nettó 62.751 forintnak megfelelő lejt kerestek átlagosan a munkavállalók, ami a tavalyi adatokhoz képest 14,6 százalékos növekedést mutat. Mint azt a munkaügyi hivatal vezetője elmondta, egy jó kőműves munkás átlagosan havi 2000 lejt (azaz körülbelül 150.000 forintot) keres Romániában, ám ugyanennyinek -tehát 2000-nek- megfelelő eurót kereshetnek a szakképzettek ha külföldön -valamelyik uniós tagállamban- vállalnak munkát. A magyar bérekhez képest körülbelül egyenértékű román bérezés ellenére a szakember bevallása szerint Romániában "A románok tudnak és akarnak dolgozni, de az utóbbi két-három évben valahogy nincs kedvük kevés pénzért dolgozni", így munkát sem vállalnak. Legalábbis Romániában nem, aminek beláthatatlan következménye lehet a jövőre nézve.


A Kárpátinfó jelentése nyomán
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek