kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Jövőre döntenek a nyugdíjkorhatár emelésről

Az Államreform Bizottság szerint a konvergenciaprogramban is szerepel a korhatáremelés és a meglévő privilégiumok csökkentése

A nyugdíjreformhoz kapcsolódó elkerülhetetlen döntéseket jövő év végén, 2008 elején meg kell hozni, megjelölve a bevezetés dátumait - mondta Draskovics Tibor az Államreform Bizottság vezetője a Pénzügykutató Zrt. által szervezett nyugdíjkonferencián.

A tényleges nyugdíjba menetel korhatárának felemelése és a meglévő privilégiumok mérséklése a konvergenciaprogram céljai között is szerepel. A kormánybiztos hozzátette: a megindítandó reformprogramok közül a nyugdíjreformhoz áll rendelkezésre a viszonylag leghosszabb idő, és kialakítható a szakmai konszenzus.

Draskovics Tibor szerint a magyar államháztartás alapvető problémái abból adódnak, hogy az állam által nyújtandó szolgáltatások, illetve az érintettek által igénybe vehető szolgáltatások nincsenek pontosan definiálva, azaz a felelősség határai nem egyértelműek, s ez érvényes az egészségügyre, a szociálpolitikára, illetve az oktatásra."Ha el akarunk szakadni a korlátlan és finanszírozhatatlan állami felelősségtől, akkor mást kell csinálnunk" - mondta.

A kormánybiztos úgy véli, a nagy elosztó rendszerek két típusproblémával küszködnek, a mérettel és a szolgáltatás módjával. Hozzátette: akár a közigazgatásról, akár az egészségügyről, akár a közoktatásról beszélünk, mindenki a maximális forrás, azaz output megszerzésére törekszik. S ez érvényes a szolgáltatás módjára, azaz minőségére is, hiszen mindenki a lehető legjobbat és legdrágábbat kívánja megszerezni - mondta Draskovics Tibor.

Antal László közgazdász szerint az egészségügyi és nyugdíjkiadások okozta hiány az eredményszemléletű államháztartási elszámolásban (ESA'95) GDP arányosan már 3 százalékot jelent. Hozzátette: a jelenlegi svájci indexálás szerint működő nyugdíjrendszert - amely részben inflációkövető, részben nettó kereset követő - át kell alakítani árindexet követő nyugdíjrendszerre.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek