kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Csúcsidőszakban 50 ezren

A közmunka program 13 milliárd forintnyi kerete az idén 35 ezer munkanélküli foglalkoztatását tette lehetővé - közölte a Közmunka Tanács ülését követő tájékoztatón a testület elnöke Zalaegerszegen, hétfőn.

"Már nem lenézett dolog közmunkát kínálni és vállalni, mert a benne résztvevők nemcsak a települések, a környezet épülésének-szépülésének, s nem ritkán szakmai szolgáltatásoknak az értékteremtő szereplői, hanem erősödik esélyük az elsődleges munkapiacra való bejutásra is" - mondta Sándor László.

Erre a célra az idén 13 milliárd forint állt rendelkezésre, lehetővé téve átlagosan 35 ezer - csúcsidőszakban közel 50 ezer -, zömmel szakképzetlen munkanélküli időszakos foglalkoztatását.

A Közmunka Tanács elnök elmondta szerint ez a forma különösen a kistérségekben népszerű. Az önkormányzatok, társulások és különböző szervezetek a környezetóvás, település szépítés, út- és vasútkarbantartás, vízrendezés munkálatain kívül például melegházi kertészetekben, vagy programozóként is foglalkoztatnak munkanélkülieket, köztük diplomásokat is.

Sándor László szerint a következő években a közmunka formák szélesítését össze kell kapcsolni ismeretbővítő, készségfejlesztő, netán tanúsítványt is adó képzéssel is. Hozzátette, hogy emellett kistérségi profi foglalkoztatási szervezeteket kell létrehozni.


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek