kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Magyarországon a stratégiai HR guru

2006. október 11-én először találkozhatnak a magyarországi HR szakemberek, felsővezetők és stratégák Dr. John Sullivannel, a "stratégiai HR Tom Peters"-ével, az IIR Magyarország által szervezett szakfórum keretében.

A komoly szaktekintélynek örvendő nemzetközi előadó és szerző munkássága, törekvései elsősorban a tehetségmenedzsment területén váltak egyre ismertebbé. Figyelemreméltó publikációi a San Franciscoi Egyetem professzoraként is tevékenykedő Sullivant a szakma egyik legbefolyásosabb nevű emberévé tette.

Sullivan szerint a gazdaság világméretű növekedésével párhuzamosan a szakmunkaerő hiánya is megjelent, amely arra ösztönzi a szervezetek felsővezetőit, hogy erőteljesebben foglalkozzanak a cégnél komoly erőforrásként meglévő egyes tehetségek, képességek számbavételével, kiaknázásával. Ebből adódóan a HR vezetőkre, szakemberekre a korábbinál még több felelősség hárul a szervezet céljainak elérése, megvalósítása terén.

A szakember budapesti előadása során megvitatásra kerülnek a HR stratégiák hagyományos megközelítésének legfontosabb hiányosságai és olyan új modellek, módszerek kerülnek bemutatásra, amelyek legfőbb célja a szervezeten belüli hatékony tehetségmenedzsment működtetése. A résztvevők ezen felül megismerhetik a XXI. századi HR stratégia legfontosabb alapelemeit és modern gyakorlatát, ill. a stratégiai HR megtérülési kimutatását egy adott szervezeten belül.


Részletes program és regisztráció: http://www.iir-hungary.hu/rendezvenynaptar?id=292


Az előadóról:
Dr. John Sullivan világszerte a "HR provokátoraként" és stratégia-alkotó szakembereként vált ismertté, mind az emberi erőforrás, mind a tehetségmenedzsment területén. Több mint 30 éve áll bírálataival, tanácsaival olyan szervezetek rendelkezésére, akik a stratégiai tehetségmenedzsment tervezéssel és gyakorlatba helyezésével kívánják cégüket versenyképessé tenni és piaci előnyökhöz juttatni.
Dr. Sullivan a nagyvállalati szférában, a 43.000 főt foglalkoztató Hewlett Packard-nál fejtette ki tevékenységét, emellett olyan cégek tanácsadójaként működött, mint a Johnson & Johnson, Microsoft, McDonald's, BMW, Siemens. Jelenleg a San Francisco-i Egyetem vezetéstudományi professzora, emellett a Kaliforniai Stratégiai HR Partnerkapcsolatok alapítója és akadémiai tanácsadó.
Legújabb könyve, a "HR stratégia újraértelmezése" 2004 februárjában jelent meg.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek