kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Sales Guru 2006

"A nők jobb értékesítők, mint a férfiak" - legalább is ez derült ki CV-Online és a Custwell közös versenyéből 3 évvel ezelőtt. Bár a döntőben túlsúlyban voltak a férfiak, mégis egy hölgy tudta meggyőzni a zsűrit arról, hogy ő a legkreatívabb és leghatékonyabb értékesítő. Most ismét eljött a sales-esek ideje, amikor ringbe szállhatnak a "Sales Guru" cím elnyeréséért!

3 év alatt sokat változott a piac - az eladni kívánt termékek, szolgáltatások és nem utolsó sorban a kereslet. Az értékesítők szerepe a változások miatt csak nőtt. Ezt viszont nem mindenki ismeri el, így néhol háttérbe szorulnak a cégek sales-esei.

Mindezekért gondolta úgy a CV-Online és a Custwell franchise partnere a Door Training and Consulting, hogy idén ismét megrendezi a versenyt. Egyrészt újra bizonyíthatna egymással szemben a két nem, másrészt az értékesítői társadalom megmutathatja a nagyvilágnak rátermettségét, életrevalóságát és hogy nélkülük egy vállalat sem tud igazán dinamikusan növekedni.

A Sales Guru négy internetes fordulóból és egy személyes jelenlétet igénylő döntőből áll majd. Az első forduló kérdéseinek kihirdetése október 4-én lesz. A feladatokat a Door Training and Consulting képzéseken szerzett tapasztalatai alapján állítja össze. A feltett kérdések regisztráció után lehet válaszolni, melyre 2006. október 10-ig, azaz a második feladatsor leadási határidejéig van lehetőség a www.cvonline.hu/salesguru oldalon szeptember 20-tól. A versenyre bárki jelentkezhet, aki affinitást érez az értékesítési tevékenység iránt. Természetesen előnyt jelenthet, ha valaki rendelkezik értékesítési tapasztalattal, és tudja, mit hogyan érdemes előadni és eladni.

A döntő 2006. október 26-án délután kerül megrendezésre, ahol az internetes fordulók legjobb 10 versenyzője bizonyíthat a többtagú zsűri előtt. A legjobbak természetesen méltó jutalomban részesülnek. Utazhatnak Ausztriába vagy pihenhetnek a legjobb wellness szállodákban.

Október 26-án kiderül, hogy vajon ki az ország legjobb értékesítője!



Az érdeklődők bővebb információkat a www.cvonline.hu/salesguru oldalon olvashatnak.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nekem az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető - Andrási Zoltán bűnügyi technikus egy napja

"Minden ügy egy kihívás, de nem álmodom velük. Az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető. Ez... Teljes cikk

A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk