kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Létszám és kereset a nemzetgazdaságban 2006. január-június

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban január-júniusban 2 millió 786 ezer volt, 0,1%-kal több az egy évvel korábbinál. A bruttó átlagkeresetek 7,2%-kal, a nettó átlagkeresetek 8,1%-kal haladták meg az egy évvel korábbit.

Az év első hat hónapjában a költségvetési szférában 1,4%-kal dolgoztak kevesebben, mint egy évvel korábban. A versenyszférában 0,3%-kal nőtt a létszám.

A január-júniusi reálkereset (a fogyasztóiár-index 2,6%-os növekedése mellett) 5,4%-kal nőtt a nemzetgazdaságban az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó 168 200 Ft-ot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 155 100 Ft-ot kerestek 2006. január - júniusban. A bruttó átlagkereset 200 700 Ft volt a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóknál - akik 42%-a felsőfokú végzettségű, míg a versenyszférában
dolgozóknál ugyanez az arány 14%. (A költségvetési szférában a 6 havi kereseti átlag tartalmazza az ez évi külön egyhavi juttatást is, ami januárban került kifizetésre.)

2006. január - júniusban a versenyszférában dolgozók bruttó átlagkeresete 7,8%-kal, a költségvetési szférában dolgozóké 6,5%-kal haladta meg az előző év azonos időszakit, ez nemzetgazdasági szinten 7,2%-os növekedést jelent. A nettó keresetek átlagosan 8,1%-kal, a költségvetés területén 7,5%-kal, a versenyszférában 8,6 %-kal emelkedtek.

A nemzetgazdasági átlagos nettó átlagkereset 110 700 Ft volt (ezen belül a fizikai foglakozásúaké 80 800 Ft, a szellemi foglalkozásúaké 144 800 Ft). A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 177 100 Ft volt, 7,4%-kal haladta meg az előző év január - júniusit. A munkajövedelem kereseten felüli része 2006. január - júniusban átlagosan 5,0% volt.


A teljes statisztikai kimutatás letöltéséhez kérjük, kattintson az alábbi linkre:
2006_jan-jun_KSH
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek