Megjelent: 18 éve

A képviselők is a BKV-vezér lemondását várják

A fővárosi koalíció tagjai közül többen azt várják, hogy Aba Botond, a BKV Zrt. vezetője önként lemond majd vezérigazgatói posztjáról a Combino villamosok körüli problémák miatt - értesült az MTI. A név nélkül nyilatkozó, magukat "koalíciós forrásként" megnevező politikusok azt mondták: elvárják a cég vezetőjétől, hogy maga jelentse be távozását. Demszky Gábor délutáni sajtótájékoztatóján azt közölte: elkészült a jelentés a villamospályával kapcsolatban, és azt délután nyilvánosságra is hozzák. A főpolgármester ugyanakkor nem kívánt a személyi felelősség kérdésével foglalkozni az újságírók számtalan kérdésére sem, bár megismételte korábbi közlését: megingott a bizalma Aba Botondban. Demszky Gábor elmondta, a jelentés és az ahhoz tartozó határozati javaslat várhatóan a Fővárosi Közgyűlés elé kerül augusztus 31-én. Közben Tarlós István független főpolgármester-jelölt nyílt levélben fordult Budapest főpolgármesteréhez a BKV Zrt.-t és a Fővárosi Önkormányzat gazdálkodását érintő kérdésekben. A politikus a többi között arra kíváncsi, hogy "miért tervezi a főváros évek óta tudatosan veszteségesre a BKV-t, dacolva a hatályos jogszabállyal és az Állami Számvevőszék állásfoglalásával". A független főpolgármester arra is választ vár, hogy miért nem ad a főváros pénzt a BKV-nak üzemeltetési célokra. Kérdésként vetette fel azt is, hogy az elmúlt időszakban történt troli-, busz- és villamosmeghibásodások miatt kit terhel politikai felelősség, valamint miért nem változtattak a cég vezetésen, a társaság struktúrájában. Katona tőzsdére vinné a BKV-t

A fővárosi koalíció tagjai közül többen azt várják, hogy Aba Botond, a BKV Zrt. vezetője önként lemond majd vezérigazgatói posztjáról a Combino villamosok körüli problémák miatt - értesült az MTI. A név nélkül nyilatkozó, magukat "koalíciós forrásként" megnevező politikusok azt mondták: elvárják a cég vezetőjétől, hogy maga jelentse be távozását.

Demszky Gábor délutáni sajtótájékoztatóján azt közölte: elkészült a jelentés a villamospályával kapcsolatban, és azt délután nyilvánosságra is hozzák. A főpolgármester ugyanakkor nem kívánt a személyi felelősség kérdésével foglalkozni az újságírók számtalan kérdésére sem, bár megismételte korábbi közlését: megingott a bizalma Aba Botondban.

Demszky Gábor elmondta, a jelentés és az ahhoz tartozó határozati javaslat várhatóan a Fővárosi Közgyűlés elé kerül augusztus 31-én.

Közben Tarlós István független főpolgármester-jelölt nyílt levélben fordult Budapest főpolgármesteréhez a BKV Zrt.-t és a Fővárosi Önkormányzat gazdálkodását érintő kérdésekben. A politikus a többi között arra kíváncsi, hogy "miért tervezi a főváros évek óta tudatosan veszteségesre a BKV-t, dacolva a hatályos jogszabállyal és az Állami Számvevőszék állásfoglalásával". A független főpolgármester arra is választ vár, hogy miért nem ad a főváros pénzt a BKV-nak üzemeltetési célokra. Kérdésként vetette fel azt is, hogy az elmúlt időszakban történt troli-, busz- és villamosmeghibásodások miatt kit terhel politikai felelősség, valamint miért nem változtattak a cég vezetésen, a társaság struktúrájában. Katona tőzsdére vinné a BKV-t
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek