Megjelent: 18 éve

Minimálbér felett - indulnak a revizorok

Az augusztusi bérkifizetéseknél már elvileg és gyakorlatilag is ellenőrizhető, hogy a szakképzett munkavállalók mindenhol hozzájutottak-e az őket megillető, minimálbért meghaladó kötelező legkisebb keresethez - a munkáltatók ugyanakkor újratárgyalnák a megállapodást

Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban kötött megállapodáson alapuló jogszabály szerint a legalább középfokú iskolai végzettséget és/vagy szakképzettséget igénylő munkakörökben július elsejétől már kötelező a 62.500 forintos minimálbérnél magasabb bérminimum kifizetése.

Ez a minimálbér 1,05-szörös (most 65 625 Ft), illetve az 1,1-szeres (most 68 750 Ft), szorzóval számított mértéke. A kifizetést a munkaügyi ellenőrzések során számon kérik a munkáltatóktól. A júliusra esedékes munkabéreket augusztus elején fizetik ki, tehát a napokban már aktuálisak lesznek ezek az ellenőrzések.

A szakképzetteknél kétéves gyakorlatig 1,05, két év gyakorlat felett 1,1-szeres a 62.500 forintos általános minimálbérhez viszonyított szorzó. Az 50 év feletti munkavállalók esetében nem kell figyelembe venni a gyakorlati időt.

Lejárt a színlelt szerződések ideje
Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban kötött megállapodás alapján kötelező lenne a szakképzetteknél a szorzók alkalmazása 2007-ben és 2008-ban is. Akkor 1,1 és 1,15, illetve 1,2 és 1,25 a szorzó a gyakorlati időtől függően.

Az Országos Érdekegyeztető Tanács döntése szerint a minimálbér 2006-tól 62.500 forint, 2007-ben 65.500 forint, 2008-ban 69.000 forint. Az OÉT ajánlotta azt is, hogy a felsőfokú iskolai végzettséget és/vagy akkreditált felsőfokú szakképzettséget igénylő munkakörökben 2006-ban, 2007-ben, illetve 2008-ban lehetőleg a minimálbérhez viszonyított 1,4, 1,5, 1,6-os szorzót alkalmazzanak a munkáltatók. Ez azonban nem kötelező, csak ajánlás.

A megállapodás egyik aláírója, a munkáltatói oldal viszont a közelmúltban az egyezség újratárgyalását kezdeményezte. A munkáltatók arra hivatkoztak, hogy a megállapodást a jelenleginél sokkal kedvezőbb adó- és járulékfeltételek alapján írták alá, nem kalkuláltak az idén, illetve a jövő évtől alkalmazott szigorításokkal. Kifogásolták a korábban ígért járulékcsökkentés, az egészségügyi hozzájárulás megszüntetésének elmaradását. A tárgyalásokat az ősszel kezdi a fórum, s ha az nem vezet eredményre, a munkáltatók felmondják a megállapodást - jelentették be egy korábbi egyeztetésen.

További adózási tudnivalók



Szóljon hozzá!
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek