Megjelent: 18 éve

"BEFOGADÓ MUNKAHELY" díj

Immár második évben írja ki a Befogadó Munkahely díj pályázatát a Fővárosi Esélyegyenlőségi Módszertani Iroda, amelynek pályázati kiírását az alábbiakban olvashatják.

A CSR, azaz a vállalati társadalmi felelősség vállalás egyre inkább terjed a hazai társaságok körében is. Így egyre gyakrabban jelenik meg pozitív értékként a munkáltatói érzékenység a dolgozók "másságának" figyelembe vétele iránt.

A 2005-ben az EQUAL közösségi kezdeményezés támogatásából elindult BEFOGADÓ BUDAPEST program lehetővé teszi, hogy idén is díjazhassuk a példás befogadó munkahelyi gyakorlatot folytató munkáltatókat. A díjat ezúttal is két kategóriában hirdetjük:
A. költségvetési és non-profit szervezetek,
B. for-profit vállalkozások
A díj védnöke: Dr. Demszky Gábor főpolgármester
A díj adományozásának előkészítését a Fővárosi Esélyegyenlőség Módszertani Iroda végzi, ezen belül az ő feladata a pályázat előkészítése, kiírása, a pályázatok értékelése.
A díj adományozásáról az elmúlt évben felálló Elbíráló Bizottság dönt, melybe tagot delegál:
a) a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara,
b) a Fővárosi Önkormányzat,
c) a Nonprofit Szövetség,
d) a Fővárosi Munkaügyi Tanács önkormányzati, munkáltatói, és munkavállalói oldala
e) a szaksajtó egy képviselője

Díjazott lehet:
- azon önkormányzati, kormányzati, vagy magán tulajdonú munkáltató (szervezet, intézmény, vállalkozás stb.),
- aki Budapesten székhellyel vagy telephellyel rendelkezik,
- és munkavállalói (beleértve a köztisztviselőket és közalkalmazottakat is) létszáma meghaladja az 50 főt

A pályázatból kizáró ok:
- a szervezet ellen Munkaügyi Felügyelet vagy az Egyenlő Bánásmód Hatósága elmarasztaló határozatot hozott,

A pályázat értékelési szempontjai
Benyújtott dokumentáció
Érintett célcsoportok jelenléte
Folyamatok szabályozása
esélyegyenlőségi terv/stratégia tartalma
Juttatások
Munkakörülmények
Képzés, előléptetés
Munkaügyi kapcsolatok

A pályázati űrlap és az ahhoz csatolt dokumentumok alapján történik a díjak odaítélése, mindezzel együtt az Iroda munkatársai kérhetnek hiánypótlást, vagy pontosítást a pályázóktól az elbírálás időszakában, az elbíráló bizottság tagjai pedig látogatást tehetnek a pályázóknál.

A díjkiosztásra évente kerül sor. Maga a díj pénzjutalommal nem jár, de a nyertesek használhatják a "Befogadó Munkahely 2006" címet és logót, valamint emlékplakettet kapnak.
A díjazottak tevékenységéről és a díjazás indoklásáról ezúttal is kiadvány készül, amelyet eljuttatunk több száz munkáltatóhoz, szakmai szervezetekhez, a sajtó képviselőihez.
A pályázatban szereplő adatokat az Adatvédelmi törvény betartásával kezeli az Iroda, az említett kiadványban szereplő bemutatkozókat a díjazottakkal egyeztetve készíti el.

A díjra az erre a célra készített pályázati űrlapon lehet pályázni.
A pályázatok beadási határideje 2006. szeptember 30.
A pályázatok elbírálása, és a díjkiosztás 2006. novemberében várható.

A pályázatot mellékletekkel együtt 1 eredeti és 1 másolati példányban, valamint 1 digitális példányban kell benyújtani (CD-n vagy lemezen, azon mellékletekkel melyek elérhetőek ilyen formában) a Fővárosi Esélyegyenlőség Módszertani Iroda címére (1091 Budapest, Üllői út 47.)
Kérjük a borítékra ráírni BEFOGADÓ MUNKAHELY DÍJ!

Kérjük pályázata alátámasztására minél több dokumentumot csatoljon!
További információ és pályázati űrlap honlapunkon www.pestesely.hu, vagy a [email protected] e-mail címen, illetve telefonon Tóth Annamáriánál a 216-0809-es számon szerezhető.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
PREXA 2024: elindult a nevezés

A Magyar PR Szövetség (MPRSZ) meghirdette idei PR Excellence Hungary Award (PREXA) versenyét, amelyre 2023-ban megvalósított kampányokkal lehet... Teljes cikk

Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel

Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel, amelynek célja az IT és mérnöki területek vonzóbbá tétele a nők... Teljes cikk

Újabb 15 milliárdos szakaszra pályázhatnak a cégek munkahelyi képzéseik megvalósításához

Keddtől újabb 15 milliárd forintos szakaszra pályázhatnak a vállalkozások munkahelyi képzéseik megvalósításához. Az uniós forrásokból... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek