kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Növekvő (adó)terhek, változó cafeteria-szabályok

A kormány által törvényerőre emelt új, megnövelt adóterhekkel egyidőben a munkáltatói szférának szintúgy, mint a munkavállalóknak számolnia kell a cafeteria-elemek módosulásával is.

Az év elején hozott cafeteria értékkorlát és cafeteria módosítások után most a megemelt adóterhek kényszerítik ki a cafeteria rendszerek átalakítását. A korábban már nyilvánosságra hozott önkéntes nyugdíjpénztári, önsegélyező és egészségpénztári befizetések változó elszámolásán túl, az adómentes értékkorláton felüli részek elszámolása, illetve a bankszámlaköltség-térítés elszámolása is változni fog.

A több mint fél éve bevezetett adómentes értékkorlát megszabta, hogy a 400.000 forintot meghaladó adómentes juttatások esetén az értékhatár feletti részt természetbeni juttatások formájában kell megadózni. Ezek után tehát 44 százalékos szja-t kellett fizetni a 29 százalékos tb-, és 3 százalékos munkáltatói járulék megfizetése mellett. Mivel szeptember 1-jétől az adóköteles természetbeni juttatás személyi jövedelem adója 44 százalékról 54-re emelkedik, így az értékhatár átlépése esetén szeptembertől jóval magasabb adóterhekkel kell számolnunk.

A cafeteriát érintő változások sorában találhatjuk a munkavállalóknak adott bankszámlaköltség-térítés adómentességének megszűnését is. Ez az évi 2 ezer forint valószínűsíthetően szeptembertől a munkavállalókat fogja terhelni, így beigazolódni látszik a gazdasági elemzők jóslata, mely szerint a munkaerő-piaci módosító intézkedések erőteljesen fogják súlytani nem csak a munkáltatói de a munkavállalói szférát is.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek