Megjelent: 18 éve

Öt évig nyilvános lenne ha diszkriminál egy cég

Várandós nők, ötven éven felettiek - a fő célcsoport, akit ha a cégek a munkaerő-felvétel, vagy a foglalkoztatás során diszkriminálnak, hamar a nyilvános diszkriminatív névsorban találhatják magukat. Az EBH új törvénymódosítási javaslata: 5 év teljes nyilvánosság a diszkriminatív cégek ellen.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) a munkaügyi törvények módosítását kérvényezi annak érdekében, hogy minden jogerősen diszkriminatívnak ítélt cég nevét és adatait hozzák nyilvánosságra egy hivatalos listán. A nyilvános diszkriminatív névsorral elsősorban a várandós nőket és az ötven éven feletti munkavállalókat, foglalkoztatottakat szeretnék megvédeni a jövőbeni diszkriminatív céges eljárástól.

Bár jelenleg az EBH gyakorlata szerint 30 napig szerepel a testület honlapján mindazon cégek listája, amelyeknél hatóságilag diszkriminatív jogsértés tényét állapították meg, eddig mindössze öt alkalommal éltek ezzel a lehetőséggel. A hivatal most azt kezdeményezi, hogy a jogsértő cégek nevét és adatait felsoroló listát öt évig tegyék nyilvánossá, így egyben azt is célul tűzte ki, hogy a listára kivétel nélkül valamennyi jogsértő céget feltegye. Az EBH a törvénymódosítási javaslat mellett akár az elmarasztalt cégek listájának országos napilapokban történő nyilvánosságra hozataláig is hajlandó elmenni, mert megítélése szerint a diszkrimináció jelenlegi gyakorlatának csak a teljes nyilvánosság szabhatna gátat.

A most beadott törvénymódosítási javaslat a fentieken kívül tartalmazza azt is, hogy a közbeszerzési pályázatokon kizárólag rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkező cégek indulhassanak, illetve, hogy 2008-tól az állami támogatások elnyerésének alapvető feltétele a cégek diszkriminatív-mentes, rendezett munkaügyi háttere legyen.


A HírTv és a Független Hírügynökség információi nyomán
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek