Megjelent: 18 éve

Művészek fizetése - A színésztől az iparművészig

Tudja meg, mennyit keresnek az írók, a zeneszerzők, a színészek, az énekesek, a táncosok - vagyis a művészek.

Az ÁFSZ legfrissebb statisztikája több száz szakma átlagkeresetébe nyújt betekintést. A kutatás során néhány, úgynevezett művészethez kötődő foglalkozás is górcső alá került: vizsgálták az iparművészek, a zeneszerzők, a népzenészek, az énekesek, a táncművészek, a színészek, a segédszínészek és az írók fizetését is.

Mint kiderült, az átlagbér egyik szakma esetében sem éri el a bruttó 200 ezer forintot. A színészek, előadóművészek, bábszínészek keresete például mindössze átlagosan bruttó 140 ezer forint, de a zeneszerzők sem keresnek sokkal többet: fizetésük átlagosan bruttó 148 ezer forint.

Az énekesek bére 187 ezer forint, a népzenészeké 106 ezer forint

A vizsgált szakmák képviselői közül a "legjobban" az iparművészek, az énekesek, illetve a táncművészek, koreográfusok keresnek. Az adatok alapján ugyanis az iparművészek bére átlagosan bruttó 189 ezer forint, az énekeseké bruttó 187 ezer forint, a táncművészeké, koreográfusoké pedig bruttó 176 ezer forint.

A művészek közül a népzenészeknek és a segédszínészeknek jut a legkevesebb fizetés. A segédszínészek átlagosan bruttó 103 ezer forintot, a népzenészek pedig mindössze bruttó 106 ezer forintot "vihetnek haza".

A kiadók fizetésképtelenek

Viszonylag magas bérrel a fentiek mellett az írók rendelkeznek, helyzetük azonban elég speciális. Bár a statisztika szerint keresetük átlagosan havi bruttó 166 ezer forint, a kiadók fizetésképtelensége miatt azonban gyakorlatilag ellehetetlenültek. "Nem ritka, hogy számos szerző egy forint hasznot sem lát szellemi terméke után. Az ok: a kiadóknak nincsen pénze, a honorárium intézménye kihalóban van" - mondta el Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke.

Alig tucatnyian képesek megélni az írásból

Az írók szempontjából kedvezőtlen gazdasági környezet tényét Nógrádi Gergely író is alátámasztja. A szerző úgy látja: ma Magyarországon, fő tevékenységként folytatva, kizárólag írásból alig tucatnyi ember képes megélni. Tapasztalatai szerint a szépirodalmi alkotásokra egyre kevésbé van kereslet: azok a szerzők lehetnek piacképesek, akik "sztárkönyvet", azaz egy-egy ismert médiaszereplő életrajzával, személyiségével foglalkozó kötetet írnak.

"Az írással foglalkozók túlnyomó többsége civilben újságíró, tanár, esetleg fordító. Az irodalom számukra inkább egyfajta melléktevékenység" - tájékoztatott Kalász Márton.

Fizetés az eladott példányszámok után

Az írók esetében egyébként a munkadíj kifizetése is speciális: számos szerző a megállapodás szerinti, egy összegben fizetett honoráriumot kapja munkadíjként, mások az eladott példányszámok után kapnak meghatározott százalékot, és vannak, akik az újságírásra jellemző flekkdíjakban kapják kézhez a szellemi alkotások árát.

A művészek havi bruttó átlagkeresete

Segédszínész 103 ezer forint
Népzenész 106 ezer forint
Színész, előadóművész 140 ezer forint
Zeneszerző 148 ezer forint
Író 166 ezer forint
Táncművész, koreográfus 176 ezer forint
Énekes 187 ezer forint
Iparművész 189 ezer forint
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk

Ajándékötletek nyugdíjba készülő kollégáknak

Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek