kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Ma eldől az adójavaslatok sorsa

Öt törvényjavaslat elfogadásáról szavaz ma az Országgyűlés - az adó- és járulékemelések melllett döntenek az önkormányzati képviselők számáról is

Az alkotmányt módosító javaslat alkotmányi szintre emeli a régiót, mint önálló területszervezési egységet, és ezzel megalapozza a középszintű közigazgatás átfogó reformját.

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény módosításával már az őszi választások után jelentősen csökken a megyei és a fővárosi közgyűlés létszáma.

Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és a bankok által a költségvetési forrásból származó kamattámogatások után fizetendő járadékról szóló javaslat értelmében négy százalék szolidaritási különadó fizetésére lesznek kötelezettek a nyereséges vállalkozások és a hatmillió forint feletti éves jövedelemmel rendelkező magánszemélyek. A bankok az államilag támogatott hitelek kamatbevétele után fizetnek majd 5 százalékos járadékot.

Több ezer fő vett részt a hat országos szakszervezeti szövetség szombaton rendezett budapesti demonstrációján, ahol a mérsékeltebb tiltakozók csak sárgalapos figyelmeztetést mutattak fel, a radikálisabbak azonban már kormányváltást követeltek.

A demonstrációt az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Liga Szakszervezetek, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, a Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma szervezte.
A házipénztár-adóról szóló törvényjavaslat az üzletmenet által indokolt mértéket meghaladó állományra (300 ezer forint felett, amennyiben ez meghaladja az éves forgalom 0,8 százalékát) vezet be 20 százalékos adót, így kívánják megakadályozni a rendellenes házipénztár-használatot.

Az egyes pénzügyi tárgyú törvényeket módosító javaslat tartalmazza többek között a kamatból és a tőzsdei ügyletekből származó jövedelmek 20 százalékos megadóztatását, az egyszerűsített vállalkozói adó kulcsának 15-ről 25 százalékra emelését, és az általános forgalmi adó középső kulcsának 15-ről 20 százalékra emelését.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek