kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Megállapodtak: Emberséges elbocsátás lesz a közszférában

Megállapodtak a szakszervezetek a kormányzattal a Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanácsban arról, hogyan fogják a lehető legemberségesebben végrehajtani a létszámcsökkentést a közszférában. Az egyezség szerint ötvenen túliak és egyedülálló szülők csak rendkívül indokolt esetben lesznek elbocsáthatóak.

Az egyezség szerint a munkáltatók csak rendkívül indokolt esetben szüntetik meg az ötven évnél idősebbek, de nyugdíjra még nem jogosultak, valamint a három vagy több gyereket nevelők, illetve a gyermeküket egyedül nevelő szülők közszolgálati jogviszonyát.

A szakszervezetek és a kormányzat egyetértettek abban, hogy minden módon elősegítik a most elbocsátottak álláskeresését, boldogulását. A kormány vállalta, hogy az ún. Prémium évek programba, illetve a különleges foglalkoztatási állományba való belépés lehetőségét az eredeti 2006. december 31-ről 2008. év végéig biztosítja, ennek érdekében törvénymódosítást nyújt be.

A kormány kezdeményezi, hogy a létszámcsökkentésben érintett köztisztviselők számára 2008. január elsejétől külön munkaerőpiaci program induljon. Azt is vállalja a kormányzat, hogy ún. pályamódosító hitelkonstrukciót dolgoz ki, ezzel segíti elő, hogy a volt köztisztviselők könnyebben lehessenek vállalkozók. Részidős foglalkoztatás és átképzés is segíti a korábbi köztisztviselőket, hogy minél hamarabb találjanak állást a versenyszférában.

Számos kisebb - bár az érintetteknek fontos - dologban is megállapodott a hat szakszervezet és a kormány. Eszerint az elbocsátottak, ha kérik, felmentést kaphatnak a munkavégzés alól a felmondási idő teljes egészére, év végéig megtarthatják utazási kedvezményüket, és az állami kezességvállalással felvett kölcsönök törlesztési ideje sem változik meg.

Mindezek alapján a kormányzat és az érdekvédők abban bíznak, hogy a kormányzati létszámcsökkentés nyugodt légkörben zajlik majd.




A megállapodás teljes, hivatalos szövege:



MEGÁLLAPODÁS

amely a Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanácsban a Kormányzati Oldal és a Munkavállalói Oldal (továbbiakban: Megállapodó Felek) között jött létre a központi közigazgatási szerveknél, valamint területi és helyi szerveiknél alkalmazásban álló köztisztviselők, ügykezelők és munkaviszonyban állók, továbbá a Ktv. 2. § b) pontjában meghatározott szerveknél alkalmazásban álló köztisztviselők (továbbiakban együtt: köztisztviselők) 2006. évi létszámcsökkentésének végrehajtásáról:


1. A létszámcsökkentésben érintett közigazgatási szerv, továbbá a Ktv. 2. § b) pontjában meghatározott szerv (továbbiakban: munkáltató) köteles tájékoztatni a köztisztviselőket, valamint a szakszervezet munkáltatónál képviselettel rendelkező szervét a tervezett intézkedésekről, valamint a jelen megállapodás tartalmáról.


2. A munkáltató köteles tájékoztatni a szakszervezetek munkahelyi szervezeteit a létszámcsökkentésben érintettek adatairól a köztisztviselők előzetes, írásos hozzájárulásával (munkakör, szervezeti egység, esetleges tartós távollét oka).


3. A munkáltatói jogokat gyakorlók egyéni beszélgetést folytatnak minden érintett köztisztviselővel, amelyen a szakszervezet képviselője részt vesz, illetve a köztisztviselő kifejezett kérésére attól távol marad. Az egyéni beszélgetés során az érintett köztisztviselőt tájékoztatják a személyére vonatkozó, tervezett intézkedésről és arról, hogy milyen lehetőségeket tudnak kínálni a számára. Ilyen lehetőség például a részidős foglalkoztatás, az ún. prémium évek vagy a különleges foglalkoztatási állomány igénybevétele, szervezett segítség átképzéshez, a versenyszférában történő elhelyezkedéshez. Az egyéni beszélgetésről a munkáltató emlékeztetőt készít, amelyet a beszélgetésen való részvétele esetén a szakszervezet képviselője is aláír.


4. A megállapodó felek felkérik a munkáltatókat, hogy az 50 évnél idősebbek - akik nyugellátásra nem jogosultak, vagy nem lesznek jogosultak a jogviszony megszüntetését követően a végkielégítés alapjául szolgáló időn belül - és a gyermeküket egyedül nevelők, valamint a 3 vagy több gyermeket nevelők közszolgálati jogviszonyát, illetve munkaviszonyát, amennyiben szociális helyzetük indokolja, csak rendkívül indokolt esetben szüntessék meg.


5. A Megállapodó Felek egyetértenek abban, hogy az álláskeresés elősegítése, az elbocsátottak számára méltányos élethelyzet kialakítása érdekében speciális munkaerő-piaci szolgáltatások és támogatások nyújtása szükséges.
A Kormány törvénymódosítási javaslatot nyújt be a prémium évek programba, valamint a különleges foglalkoztatási állományba történő belépésre vonatkozó határidő 2006. december 31-ről 2008. december 31-ig történő meghosszabbításáról.
A Kormány kezdeményezi, hogy a létszámcsökkentésben érintett köztisztviselők számára 2008. január 1-jétől külön munkaerőpiaci program induljon. A program részleteiről a Munkaerőpiaci Alapot Irányító Testület (MAT) 2007. december 31-ig döntsön.
A Kormány vállalja egy pályamódosító hitelkonstrukció kidolgozását, amely a távozó köztisztviselők számára kedvező hitelfelvételi lehetőséggel segíti a vállalkozóvá válást.

6. A Megállapodó Felek egyetértenek abban, hogy azon köztisztviselők esetében, akiknek a közszolgálati jogviszonya megszűnik:
A hatályos munkajogi szabályok alapján (törvények, rendeletek, kollektív szerződés, belső szabályzatok) megállapítható járandóságaikat a munkáltató biztosítja, ide értve az ún. kafetéria rendszerben nyújtott juttatásokat is a felmentési idő végéig terjedően.
A köztisztviselő kérése esetén a munkáltató a Ktv. szerint kötelező 3 hónapos munkavégzés alóli felmentés idejét a felmentés teljes időtartamára hosszabbítsa meg, figyelembe véve a munka átadásához szükséges időtartamot, illetve a ki nem adott szabadság időtartamát.
Az étkezési költségtérítés, ruházati költségtérítés folyósítására vonatkozóan a munkáltatónál e tárgyban hatályos munkajogi szabályok (törvények, rendeletek, kollektív szerződés, belső szabályzatok) az irányadóak.
A munkáltató a MÁV menetkedvezmény igazolására szolgáló igazolványt, illetve a helyi és/vagy helyközi bérletet a bérlet lejártáig biztosítja.
A munkáltató a köztisztviselő részére nyújtott munkáltatói, valamint az állami kezességvállalással biztosított köztisztviselői kölcsönöket, támogatásokat ne mondja fel, visszafizetésük futamidejét, összegét ne változtassa meg.
A szolgálati lakás bérleti jogviszonyát a köztisztviselő aszerint tarthatja meg, hogy a jogszabály vagy a bérleti szerződés miként rendelkezik.

7. A Kormányzati Oldal vállalja, hogy a gyakorlati munka egységes végrehajtása érdekében módszertani anyagot állít össze, amelyet a munkáltatók és a Munkavállalói Oldal rendelkezésére bocsát 2006. július 15-ig, valamint megjelenteti a minisztériumok internetes honlapján.


8. A Megállapodó Felek kijelentik, hogy a jelen Megállapodás nem pótolja a más munkajogi jogszabályokban előírt egyeztetési eljárásokat, és nem érinti más, hasonló tartalmú megállapodások hatályát.


9. A Munkavállalói Oldal kijelenti: fontosnak tartja, hogy a kormányzati létszámcsökkentés nyugodt légkörben kerüljön végrehajtásra. Vállalja, hogy a Megállapodás szellemében az érdekképviseleti szervezetek információs csatornáin keresztül segíti a köztisztviselők tárgyszerű tájékoztatását, a tudomására jutó foglalkoztatási és átképzési lehetőségeket megismerteti a munkáltatókkal és az érintett köztisztviselőkkel.


10. A Kormány vállalja, hogy az ezen Megállapodásban foglaltakat magára nézve kötelezőnek tartja, megvalósításáról minden létszámcsökkentésben érintett munkahelyen gondoskodik.


11. A Megállapodás végrehajtásával összefüggő tapasztalatok összegzésére, az esetleges panaszok kivizsgálására a Megállapodó Felek 3-3 tagból álló paritásos bizottságot hoznak létre. A bizottság működéséről, feladatairól külön megállapodás rendelkezik.


12. A Kormány a jelen Megállapodást aláírása után a Magyar Közlönyben közzéteszi.



Budapest, 2006. július 5.



...................................................... ......................................................
a Kormány nevében a KÉT Munkavállalói Oldal nevében



A KÉT Munkavállalói Oldal tárgyalócsoportjának szakszervezetei:


Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezete Oktatási Minisztérium Szakszervezete
Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete
Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete
Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége
Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrzési Dolgozók Szakszervezete



Z Á R A D É K


A létszámcsökkentéssel érintett köztisztviselők újbóli munkába állásának gyors és hatékony elősegítésére is figyelemmel a Munkavállalói Oldal felkéri a Kormányt, hogy a fővárosi, megyei munkaügyi központokra és azok kirendeltségeire a létszámcsökkentés 2007. január 1-jéig ne terjedjen ki.


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek