Megjelent: 18 éve

Élénkebb, pezsgőbb az olasz munkahely

Kupi Annamária fél éve él Olaszországban, jelenleg Cittaducale-ban dolgozik az Eurofestival rendezvény titkárnőjeként. Emellett az Aquila-i Egyetemen tanul bölcsész-filozófia szakon. Mint mondja, az olaszoknál munkát találni nehéz, és az olasz temperamentumnak köszönhetően a munkavégzéshez "jó nagy adag" türelem szükséges.

A barátom és a továbbtanulás miatt hónapokkal ezelőtt elhatároztam, hogy kiutazom Olaszországba és ott vállalok munkát. Az állásszerzésem meglehetősen szerencsésen alakult. Egyrészt mert nem kellett különböző munkaközvetítő irodákat felkeresnem - egy barátom ajánlotta fel a titkárnői munkát az Eurofestival rendezvény szervezőirodájában - másrészt pedig mert olyan munkához jutottam, amely mellett jut elegendő időm a tanulásra is.

Magas munkanélküliség, elutasítás a külföldiekkel

Tapasztalataim szerint azonban csak keveseknek van ilyen szerencséje az olasz munkaerőpiacon. Az Olaszországban munkát vállalni kívánóknak csak azt tudom mondani, hogy ha otthonról nem sikerül állást szerezniük vagy ha nincsenek támogatóik Olaszországban, akkor inkább ne próbálkozzanak az itteni munkavállalással. Mivel itt rendkívül magas a munkanélküliség, ezért elég elutasítóak a külföldi munkavállalókkal szemben - inkább honfitársaiknak ajánlják fel a munkát. Persze fel lehet venni a versenyt az olasz munkaerővel, ehhez viszont rendkívül kitartónak és célratörőnek kell lenni.

Elvárások: diploma, idegen nyelvek, számítógépes ismeretek

Magyarként az itteni munkaerőpiacon leginkább annak van esélye, aki rendelkezik felsőfokú végzettséggel, illetve beszél legalább egy, de inkább több idegen nyelven. Értékelik az angol és a spanyol nyelvtudást, pozitívum továbbá, ha az álláskereső ezeken kívül ismer még egy-két különleges nyelvet is, úgymint az arab vagy a kínai. Az olaszok nem boldogulnak e két nyelvvel.

A nyelvtudás fejlesztésére egyébként itt számos lehetőség adódik: vannak pár hónapos intenzív kurzusok, és vannak hosszabb, biztosabb tudást nyújtó tanfolyamok is.

A fentiek mellett a munkáltatók elvárják a számítógép és az internet alapos ismeretét is. Ahhoz, hogy valaki középvezetői vagy annál magasabb pozíciót tölthessen be, rengeteg kreativitás és energia is szükséges. Az olasz temperamentumból adódóan előny, ha a pályázó talpraesett és empatikus.

A munkavégzéshez pedig jó nagy adag türelem szükséges. Gyakran előfordul ugyanis, hogy a tárgyalópartner az utolsó pillanatban lemondja a megbeszélést. Ilyen esetekben ajánlott nyugodtnak maradnunk, mivel ezt ők nem tartják problémának - természetesnek veszik.

Késés, hibaejtés esetén paprikás hangulat

Az olasz munkahelyek egyébként élénkebbek, forgalmasabbak, mint Magyarországon. Állandó a jövés-menés, pezseg az élet, még a hivatalokban is könnyed a hangulat. Az emberek közvetlenek és barátságosak.

Viszont ha késünk vagy hibázunk, számíthatunk arra, hogy a főnök paprikás hangulatban fogad minket. Mivel az olaszok nem szeretik halogatni az ilyen jellegű megbeszéléseket, általában azonnal megtörténik az eligazítás - majd minden megy tovább a régi kerékvágásban.

A magyar munkaerőnek főleg a turisztikai és a fordító irodáknál van esélye az elhelyezkedésre. Emellett informatikusok és mérnökök számára is vannak álláslehetőségek.

Először telefonon érdeklődjünk

Amennyiben mindenképp Olaszországban kívánunk munkát vállalni, az álláskeresés során célszerű először telefonon érdeklődünk a kiválasztott cégnél, majd személyesen. A szellemi munkát kereső külföldi munkavállalónak tapasztalataim szerint akár több hónapba is telhet, míg megfelelő állásra talál.

Diplomát nem igénylő pozícióban egyébként nem tanácsos elhelyezkedni, ezek a munkák ugyanis nem járnak megbecsüléssel, és a fizetések sem túl magasak.

1000 euró kell a megélhetéshez

Olaszországban meglátásom szerint 1000 euró (mintegy 250 ezer forint) szükséges a megélhetéshez. Az átlagos havi lakásbérleti díj rezsi nélkül vidéken 250-350 euró, de Rómában akár havi 1000 euró is lehet.

A szórakozás elég költséges, egy-egy szórakozóhelyre minimum 20 euró a belépő, a mozijegy pedig átlagosan 10 euróba kerül. A telefonálás rendkívül drága, a percdíjak magasak, ráadásul minden telefonkártya-feltöltéskor levonnak 2 eurót.

A fiataloknak számos lehetőségük van a kikapcsolódásra, nekem azonban az egyetem és a munka miatt csak kevés időm és energiám marad a szórakozásra.

A közellátás ugyanolyan, mint hazánkban

Megbetegedés esetén itt a közellátás ugyanolyan rendszerben történik mint Magyarországon. Legalábbis annak, aki rendelkezik TB-kártyával. TB-kártyára az jogosult, akinek van itteni adószáma (codice fiscale). Az adószámhoz pedig munkavállalási engedély szükséges.

Szerkesztette: Oroszi Babett

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk

Ajándékötletek nyugdíjba készülő kollégáknak

Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek