kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Czomba: Előnytelen a képzési struktúra, bizonytalan a szakmai tudás

Előnytelen a képzési struktúra, bizonytalan a szakmai tudás, gyenge a képzettség. Ennek megoldásaként növelni kell a szakképzési rendszer vonzerejét - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerő-piaci és képzési államtitkára november 20-án Nagykanizsán, egy pályaválasztási kiállításon.

images

A magyar gazdaság fejlődésének legnagyobb lehetősége a megfelelő számú és minőségű munkaerő megléte - jelentette ki Czomba Sándor a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja által szervezett pályaválasztási kiállításon és szakmabemutatón. Kiemelte: a Magyarország iránt érdeklődő külföldi befektetőknek ma már mindig az az első kérdésük, hogy van-e elég és jól képzett munkaerő. Hozzátette: a tervek szerint 2015 szeptemberétől azért kerülne az NGM-hez a szakképzés, mert meg kell akadályozni a munkanélküliség újratermelődését, aminek egyik legfontosabb záloga a szakképzés.

Az államtitkár kifejtette: egyszerre jellemzők Magyarországon az osztrák vagy a görög foglalkoztatottsági adatok, vagyis az ország nyugati felén egyes térségekben alig néhány százalék, míg a keleti országrészben akár 20 százalékot is meghaladja a munkanélküliek aránya. A 400 ezernél kevesebb regisztrált álláskeresőből 260 ezren nem rendelkeznek szakképzettséggel, de ma már egy érettségi is kevésnek bizonyul a munkaerőpiacon - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy 1990-ben még 174 ezren végeztek az általános iskolákban, tavaly azonban már csak 120 ezren. A tanulói létszám tehát harmadával csökkent, de ez a hiány 90 százalékban a szakiskolákat érintette, a létszám azokban csökkent leginkább. Elmondta: a hazai munkaerőpiacon egyszerre van jelen a munkanélküliség és a munkaerőhiány. Több szakmunkásra és technikusra lenne szükség, hiányzik a jól képzett és megbízható, széles körű ismeretekkel rendelkező munkavállaló, ugyanis a gazdálkodók ma már nem az olcsó betanított munkásokat keresik.

Előnytelen a képzési struktúra, bizonytalan a szakmai tudás, gyenge a képzettség - sorolta a bajokat. Ennek megoldásaként növelni kell a szakképzési rendszer vonzerejét, vissza kell adni a kétkezi munka becsületét, biztosítani kell a képzési rendszeren belül az átjárhatóságot, hogy többen válasszák a szakképzést.

Úgy vélte, szükség van a duális képzés erősítésére a képzőhelyek és a képzési lehetőségek bővítésével, illetve a résztvevők arányának növelésével, a középfokú oktatás sikeressége azonban az alapfokú oktatás minőségén múlik.

"Ha funkcionális analfabéták kerülnek a szakiskolákba", akkor sikertelen lesz a szakmák oktatása, az általános iskolából érkezőknél a kettes osztályzatnak "valóban elégséges tudást kellene tükröznie" - fogalmazott Czomba Sándor.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a tervek szerint az iskolai rendszerű nappali szakképzésben kitolnák a jelenlegi 21 éves korhatárt, az ösztöndíjrendszer finomhangolásával pedig szeretnék a hiányszakmát választókat jobban támogatni. A felnőttoktatásban a gyakorlatorientált szakmákra is kiterjesztenék az ösztöndíjat, és lehetővé tennék a kisebb óraszámú szakmaoktatást is.

A jelenlegi 48 ezerről 2018-ra 70 ezerre kívánják növelni a tanulószerződéses fiatalok számát, s a szakközépiskolákban is szeretnék bővíteni az így tanuló diákok arányát. A kamarák közreműködésével több gyakorlati képzőhelyet kívánnak bekapcsolni a duális képzési rendszerbe, a jelenlegi 8 ezerről 20 ezerre növelnék a résztvevő gazdálkodó szervezetek számát.

Az NGM 2015 szeptemberétől homogén szakképzési intézményrendszert képzel el, vagyis a gimnáziumok elkülönülnének a szakképző iskoláktól. Tervezik a szakképzőkben dolgozó pedagógusoknak is életpályamodell kialakítását, és már a tanárképzésbe beépítenék a szakképzésre és felnőttképzésre vonatkozó ismereteket - fejtette ki Czomba Sándor.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk