kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Németországban megvalósulhat a teljes foglalkoztatottság

Németországban tovább javul a munkaerő-piaci helyzet, és hosszabb távon létrejöhet a teljes foglalkoztatottság - mondta a német munkaügyi hivatal (BA) vezetője egy csütörtöki interjúban.

Frank-Jürgen Weise a Bild című lapban megjelent interjúban kiemelte, hogy jelenleg 15 éve a legalacsonyabb az állás elveszítésének kockázata, ami részben annak tulajdonítható, hogy a vállalkozások a képzett munkaerő hiányának várható növekedése miatt igyekeznek megtartani az alkalmazottakat, részben pedig azért, mert gyorsan bővül több munkaerő-igényes ágazat, mint például az egészségügy.

Az ukrán válság és több más tényező hatására keletkezett bizonytalanság miatt jövőre csak kismértékben bővül tovább a munkaviszonyban állók száma, hosszabb távon viszont Németország közeledik a teljes foglalkoztatottság felé - tette hozzá.

Ugyanakkor a térségi különbségek továbbra is jelentősek, hiszen például Bajorországban a cégek szinte versenyeznek a szakképzett munkavállalókért, míg máshol a 10 százalékot is meghaladja a munkanélküliségi ráta.

A BA vezetője abból az alkalomból nyilatkozott a legnagyobb példányszámú német lapnak, hogy januárban lesz a tizedik évfordulója az úgynevezett Hartz IV-refom hatályba lépésének. Ez a munkanélküli ellátás szabályait változtatta meg, és a szociális rendszer és a munkaerő-piaci szabályozás átalakítását célzó Agenda 2010 program egyik fő eleme volt.

A reform heves vitákat váltott ki a juttatások csökkentése miatt, de erősítette a munkaerőpiac rugalmasságát, és a BA vezetője szerint tíz év után megállapítható, hogy igen hatásos volt. A reform bevezetése idején 5,3 millió volt a munkanélküliek száma, azóta pedig 3 millió alá csökkent - mutatott rá Frank-Jürgen Weise, hozzátéve, hogy a hivatal becslése szerint a Hartz IV nélkül jelenleg 800 ezerrel többen lennének állás nélkül.

A teljes foglalkoztatottság a leggyakrabban használt meghatározás szerint 3 százalék alatti munkanélküliségi rátát jelent. Németországban a legutóbbi, októberi adatok szerint 6,3 százalékos a munkanélküliség, a regisztrált munkanélküliek száma 2,73 millió, ami az utóbbi tíz évet tekintve a legalacsonyabb érték.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk