Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

975 munkahelyet teremt az Apollo Tyres

Az indiai Apollo Tyres Magyarországon valósítja meg első európai zöldmezős beruházását: mintegy 146 milliárd forintos befektetéssel Gyöngyöshalász közelében épül fel az Apollo gumigyár, amely 975 új munkahelyet teremt. A szakszervezet pedig előre figyelmeztet.

Szijjártó Péter a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy az Apollo Tyresnek hat gyára van, ebből egy Európában (Hollandiában), de a magyarországi lesz az első, amelyet maga épít fel a kontinensen.

Az Apollo Tyres többek között olyan nagy autógyáraknak szállít be, mint a Daimler, a Tata, a Volkswagen vagy a Suzuki. Az Apollo magyarországi gyárában a tervek szerint naponta 16 ezer személyautóhoz, és 3000 haszongépjárműhöz gyártanak majd abroncsokat.

A 146 milliárd forintos beruházáshoz a magyar kormány 16 milliárd forintnyi közvetlen készpénztámogatást nyújt, amelyet az Európai Bizottság is engedélyezett - tette hozzá az államtitkár.

Szijjártó Péter szerint az Apollo Tyres beruházása hozzájárul Magyarország gazdaságpolitikai célkitűzéseinek eléréséhez: a foglalkoztatás mintegy 5 millióra történő növeléséhez, és az export bővüléséhez.

Neeraj Kanwar alelnök elmondta, hogy több ország közül választották ki Magyarországot beruházásuk számára; egyben köszönetet mondott a magyar kormánynak a támogatásért. Elmondta, hogy 5 év alatt 146 milliárd forintot terveznek befektetni Gyöngyöshalászon. Szólt arról is, hogy a kutatás-fejlesztés területén szeretnének együttműködni a magyarországi felsőoktatási intézményekkel, és bízik benne, hogy ki tudják használni a magyar tehetségeket.

A gyár alapkőletétele várhatóan 2015 tavaszán lesz, az első kész abroncs pedig 2017 elején gördülhet le a gyártósorokról.

Az Apollo Tyres jelenleg négy gyártóüzemet működtet Indiában, hármat Dél-Afrikában és egyet Hollandiában. Ezek teljes kapacitása meghaladja a napi 1700 tonnát. Legutóbbi pénzügyi évében a cég 1,64 milliárd euró forgalmat ért el, és világszerte mintegy 16 ezer embert foglalkoztatott.


A VDSZ figyelmezteti az Apollo Tyres-t



Színvonalas szakmunkásképzést, biztonságos munkahelyeket, kulturált körülményeket, s legfőképpen rendezett munkajogi kapcsolatokat vár a vegyipari szakszervezet (VDSZ) az indiai Apollo Tyres gumigyári beruházótól. A rendezett munkajogi kapcsolatok kialakításához a szakszervezet szakmai tanácsokkal is segítené a majdani munkaadót azért, hogy a kezdetektől tartsa tiszteletben a szakszervezeti, munkavállalói jogokat.

A VDSZ elnöke, Székely Tamás ugyanis úgy véli, nemcsak a gyár, hanem a menedzsment és a szakszervezet együttműködésének alapkövét is most kell letenni ahhoz, hogy törvényes, az európai normáknak megfelelő munkahelyeket alakítson ki Gyöngyössolymoson az indiai cég.

Az elnök azt javasolja, hogy a beruházó már most indítson színvonalas szakmunkásképző programot a régióban, hogy mire elkezdődik a termelés a gyárban az előrejelzések szerint 2017-ben -, jól képzett szakembereket, megfelelő munkabérért alkalmazhasson.

A szakmunkásképzés újraindítása régi adóssága a kormánynak, ezért az új gyár építése jó alkalom a hiány pótlására véli Székely. A szakszervezet azt is elvárja, hogy a majdani gyöngyössolymosi gumigyárban az Apollo Tyres olyan biztonságos munkahelyeket alakítson ki, ahol az embrek megfelelő védőfelszerelésben, kulturált környezetben, a hazai munkajogi-, és munkavédelmi törvény biztonságában dolgozhatnak.

A VDSZ elnöke ehhez segítséget is nyújtana: a szakszervezet összeállítana az indiai beruházó számára néhány fontos szempontot, amelynek betartását minden Magyarországon működő cégtől megkövetelik.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk