Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Gyerekmunkások gyárthattak a Samsung és a Lenovo beszállítójának

Gyerekeket alkalmazott, diákokat pedig "kizsákmányoló" körülmények közt dolgoztatott a Samsungnak és Lenovónak is beszállító HEG gyár Kínában – állítja a China Labor Watch (CLW) munkajogi szervezet, az érintett vállalat cáfolja a vádakat.

A CLW az MTI tudósítójának is eljuttatott csütörtöki közleményében úgy fogalmaz, júliusi és augusztusi ellenőrzései során több visszaélést talált az elektromos alkatrészgyártó HEG Electronics dél-kínai Hujcsou városában lévő gyárában. A legsúlyosabb ezek közül, hogy a vállalat a törvényt megszegve legalább tíz 16 év alatti gyereket, köztük 14 éveseket állított munkába. A HEG emellett a CLW jelentése szerint a nyáron nála dolgozó mintegy száz diák fizetésének egy részét elcsalta, nem számolt nekik prémiumot a túlórákért vagy az éjszakai műszakért. A 8,5 jüanos (332 forint) órabérért dolgozó diákok hazautazási költségét sem állta a cég, annak ellenére, hogy azt korábban megígérte a fiataloknak. A munkajogi szervezet a dolgozók diszkriminatív kiválasztására, a megengedett többszörösére rúgó túlórákra, a társadalombiztosítással való visszaélésre, a biztonsági képzés hiányára és 12-13 órás, állást igénylő, pihenés nélküli foglalkoztatási gyakorlatra is felhívta a figyelmet.

A HEG Electronicsot két évvel ezelőtt hasonló vádakkal illette a CLW. A Samsung akkor a gyerekmunka elleni fellépését és beszállítói láncának jobb vizsgálatát ígérte, a CLW szerint ugyanakkor erre nem került sor. A dél-koreai cég beszállítóinál végzett vizsgálatok az elmúlt két évben négyszer mutattak rá gyerekmunka alkalmazására, a legutóbbi eset mindössze hat héttel korábban történt.

A CLW állításait csütörtökön mind a Samsung, mind pedig a Lenovo tagadta, mondván, sosem alkalmaztak gyerekeket. A Lenovo annyit közölt, vizsgálja a CLW dokumentumait, a Samsung pedig a szervezettel közös vizsgálatot kezdeményezett a helyzet alaposabb kivizsgálására.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk