2010. július 31., Oszkár       Cikkek száma: 31629      
 
Az vagy, aminek látszol! Sikeres vagy, annak látszol! - kínai bölcsesség
Főnök: az a valaki, aki késik, amikor korán beérsz a munkába, és korán jön, amikor késel. - Jerry F. Lieberman



Hol tesznek a legtöbbet a dolgozókért?

2008.02.29
Kihirdették az év legjobb HR csapata verseny győzteseit: a stratégiai HR-partnerség kategóriában a Budapest Bank Nyrt., míg az esélyegyenlőségi kategóriában a Magyar Posta Zrt. nyerte el a megtisztelő címet.

Az év legjobb HR csapata díjakat február 22-én, az első magyarországi HR-bálon adta át Nagy Károly, a bizottság elnöke, a Zsigmond Király Főiskola tanszékvezetője, valamint az exkluzív programot szervező és a pályázatot kiíró cég, az IVM Bridge Kft. ügyvezetője, illetve vezető tanácsadója, Rácz László és Vízy András. A Világgazdaság különdíját a Magyar Telekom Nyrt. kapta meg, a szakmai bírálóbizottság elismerését a Napra Forgó Kht. fogadhatta.

Átfogó humánpolitika

A stratégiai partnerség kategóriában a Budapest Bank került ki győztesen, amiért a szokásos HR-tevékenységek ellátása mellett (toborzás-kiválasztás, képzés-fejlesztés, szervezetfejlesztés, juttatási rendszer működtetése, belső kommunikáció stb.) facilitátori szerepet is betölt a vállalati projektek során. A HR-szervezet képviselője ugyanis minden lényeges üzleti megbeszélésen, értekezleten, illetve projektben megjelenik, hogy hasznos tanácsaival hozzájáruljon a sikerhez.

A szervezet különösen az üzletpolitikai irányok meghatározása, a vezetőtámogatás, a munkatársak képzése és fejlesztése, valamint a tehetségek gondozása által járul hozzá a bank vállalati kultúrájának alakításához és stratégiai céljainak eléréséhez. A humán erőforrás szerepének növekedését támasztja alá, hogy 2007-ben a Budapest Bank közel 20 új bankfiókjába 80 új munkatársat vett fel és 200 fővel bővült a Békéscsabán működő bankműveleti központ is. Ez utóbbi a bankszektorban egyedülálló kezdeményezés, hiszen az ország egyik legelmaradottabb térségében teremt új, minőségi munkahelyeket munkanélküli, illetve pályakezdő fiatalok számára - írja a lapunknak eljuttatott közlemény.

A jelszó: diszkriminációmentesség

Az esélyegyenlőségi kategóriát megnyerő Magyar Posta többek között azért érdemelte ki az elismerést, mivel a szakszervezetekkel közösen - Magyarországon elsőként - készítette el még 2004 végén az esélyegyenlőségi tervét. Ennek megfelelően a társaság álláshirdetései nem tartalmaznak olyan alkalmazási feltételt, amely nemre, korra, családi vagy fogyatékos állapotra, nemzetiségre, fajra, származásra, vallásra, politikai meggyőződésre, munkavállalói érdek-képviseleti vagy ezzel kapcsolatos tevékenységre, továbbá bármely egyéb - munkaviszonnyal össze nem függő - körülményre vonatkozik. További nagy eredmény, hogy a posta részmunkaidős foglalkoztatása évek óta eléri a 10 százalékos átlagot. Tavaly 5602 fő dolgozott ebben a formában, így a részmunkaidős munkavállalók aránya 14 százalék.

Prioritás: a dolgozók kiszolgálása

A Világgazdaság különdíjában részesült Magyar Telekom főként a társaságnál meghatározó HR-innováció miatt érdemelte ki az elismerést. A vállalatnál ugyanis a terület informatikai támogatását az SAP HR-rendszerrel oldják meg, ezzel jelenleg az anyacégen kívül további 11 tagvállalat HR-adminisztrációs tevékenységét látják el. Mindezt egy Reflex névre hallgató önkiszolgáló programmal fejelik meg, hogy teljesen kiválthassák a papír alapú bérjegyzéket: a foglalkoztatottak interaktív módon adjanak válaszokat bizonyos kérdésekre, mint például bizonyos juttatáscsomagok felosztása, kérdőíves felmérések.

Felkaroló hadművelet

A másik különdíjas, a Napra Forgó Kht. lett, amely 2007-ben 232 megváltozott munkaképességűnek, illetve a munkaerőpiacon hátrányos helyzetűnek nyújtott munkaerő-piaci felkészítést: közülük félszázan sikeresen munkát is találtak, tizenketten pedig képzésben vehettek részt. A szervezet egyedi módszert dolgozott ki a hátrányos helyzetűek esélyeinek javítására, melynek lényege a közösségi alapú rehabilitáció a foglalkoztatás eszköztárával.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a pályázatot és a díjkiosztóval egybekötött HR-bált 2009-ben is megszervezzük - biztosította a Világgazdaságot Vízy András, az IVM Bridge vezető tanácsadója, a program ötletgazdája.

Egyre nagyobb szerepet kapott a szervezetek életében a team-munka az utóbbi évtizedben, amelynek számos előnye van. Ez az a szervezeti forma, amely igazán lehetőséget ad a fejlesztési folyamatok kivitelezésére, a piac által igényelt gyors reakciókra és a proaktivitásra. A HR HáttéR - Előtérben a humán erő című lap májusi számából szemezgettünk. Teljes cikk
A rovat cikkei 
Tisztán látni segít a szervezetállítás
A vállalat mindennapi életében működési zavarokat okozó rejtett összefüggéseket tárja fel a szervezetállítás. Teljes cikk
Érdektelenség övezi a szociális felelősségvállalást
Egy kutatás rámutatott, a tehetségek bevonzása és megtartása ösztönzi a cégeket a szociális felelősségvállalásra. Teljes cikk
Mi kell a hatékony relocation szabályzathoz?
Az ideérkező külföldi munkavállalók jogait és kötelességeit a relocation szabályzat rögzíti. Öt tipp, hogyan állítsuk össze. Teljes cikk
Újonc a munkahelyen
A munkaadók a megfelelő beillesztési programmal megakadályozhatják, hogy idejekorán elveszítsék a tehetségeiket. Teljes cikk
Szervezeti kultúraváltás az MNB-nél
Az MNB Készpénzlogisztika szervezeti egységénél 2009-ben vezették be a Minőségi Körök programot. Teljes cikk


Új munkahelyek 2009-2010 


Részletek


 

Rovatunkban HR vezetők kérdezhetnek egymástól. Ezúttal Gergácz Lili, a Kürt Zrt. HR vezetője kérdez.


 

A HR Portal keresi azokat a munkahelyeket, ahol a dolgozók a szó szoros értelmében testileg-lelkileg jól érzik magukat.



Ajánlatok 


Szavazás 

Mit szól ahhoz, hogy megadóztatják a végkielégítéseket a közszférában?

Nagyon helyes, túl nagy a pazarlás.
Igazságtalan. Nem ezt érdemlik a 20 éve dolgozó közszolgák.
Méltánytalan, az egész jogellenes.
Az ország érdekében el kell fogadni a döntést.