2010. július 31., Oszkár       Cikkek száma: 31629      
 
Az vagy, aminek látszol! Sikeres vagy, annak látszol! - kínai bölcsesség
Főnök: az a valaki, aki késik, amikor korán beérsz a munkába, és korán jön, amikor késel. - Jerry F. Lieberman



Idén kivételesen június 30-ig lehet kivenni a tavalyi évről ki nem adott szabadságokat, erről következő ülésén szavaz az országgyűlés. A kormánytöbbség nem támogatja, hogy pénzben megváltható legyen a szabadság.

A ki nem vett szabadság kifizetésének lehetőségéről esett a legtöbb szó az egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló javaslat részletes vitájában tegnap a parlamentben.

Bernáth Ildikó (Fidesz) azt az indítványát ismertette, amely szerint - a kormány javaslatával ellentétben - a munkáltató ki tudná fizetni a munkavállalónak előző évből áthozott, ki nem vett szabadsága egynegyedét. A képviselő szerint ezt a munkavállaló írásbeli kérelméhez kellene kötni, mivel jellemző gyakorlat, hogy a munkáltató visszatartja a szabadságokat. Bernáth Ildikó azt is javasolta, hogy a gyermeket nevelő szülők összehangoltan vehessék ki szabadságukat a nyári szünetben.

Filló Pál (MSZP) úgy értékelte, hogy ma Magyarországon olyan a munkahelyi légkör és erkölcs, hogy nem lenne célszerű a ki nem vett szabadság kifizetése, hanem ragaszkodni kell ahhoz a főszabályhoz, hogy természetben kell kiadni, mivel a gyakorlatban valószínűleg számos esetben az történne, hogy a munkáltató diktálná a munkavállalónak az erre irányuló kérelmet.

A módosító javaslatokról várhatóan következő ülésén határoz az Országgyűlés.
Csizmár Gábor államtitkár közölte: alkotmányos jog a munkavállalóknak járó szabadság, amelyet álláspontja szerint nem helyes elhalasztani és később kifizetni. Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban megfogalmazódott kompromisszumra hivatkozva a kormány nevében támogatta azt a módosító javaslatot, hogy idén - kivételes, átmeneti évként - ne csak március 31-ig, hanem június 30-ig lehessen kivenni az előző évből áthozott szabadságot.

Pénteken nem tudtak megegyezni a munkavállalói szabadságok kiadásáról a munkaadók és a munkavállalók az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén. A munkáltatók szerint a szabadság csupán jog és nem kötelezettség, ezért a dolgozóknak is érdekében állhat a szabadságok elhalasztása. A munkavállalói oldal képviselői ezzel szemben úgy látják, hogy pihenni az adott évben kell. Hallgassa meg összeállításunkat!



A szakszervezetek szerint a foglalkoztatás kérdésében szélesebb egyeztetésre lenne szükség, ezért még augusztusban összehívnák az Országos Érdekegyeztető Tanács ülését. A munkaadók módosítanák a sztrájktörvényt és Munka törvénykönyvét is, adja hírül az Atv.hu. Teljes cikk
 
A rovat cikkei 
Visszajönnének Kanadából a romák
Jó pénzért szervezte meg egy cég a romák tavalyi kanadai kivándorlását, akik most hazatérnének. Teljes cikk
Mi lesz az elbocsátott köztisztviselőkkel?
Az elbocsátott köztisztviselők egy része "visszaszivároghat. Teljes cikk
Új Széchenyi-Terv: vegyes fogadtatás
A munkaadói szervezetek kedvezően fogadták az Új Széchenyi-Tervet, a politikai pártok reakciója vegyes volt. Teljes cikk
Megmarad az üdülési csekk
Megmarad az üdülési csekk, de felhasználási körét felülvizsgálja a kormány - mondta szociális államtitkár. Teljes cikk
Új Széchenyi terv: valós segítség vagy kommunikációs eszköz?
Sajtóértesülések szerint azonban a jelenlegi programra csak 100 milliárd forint áll rendelkezésre, ami igen kevés. Teljes cikk
Kapcsolódó cikkek 


Új munkahelyek 2009-2010 


Részletek


 

Rovatunkban HR vezetők kérdezhetnek egymástól. Ezúttal Gergácz Lili, a Kürt Zrt. HR vezetője kérdez.


 

A HR Portal keresi azokat a munkahelyeket, ahol a dolgozók a szó szoros értelmében testileg-lelkileg jól érzik magukat.



Ajánlatok 


Szavazás 

Mit szól ahhoz, hogy megadóztatják a végkielégítéseket a közszférában?

Nagyon helyes, túl nagy a pazarlás.
Igazságtalan. Nem ezt érdemlik a 20 éve dolgozó közszolgák.
Méltánytalan, az egész jogellenes.
Az ország érdekében el kell fogadni a döntést.