Milliós karácsonyi jutalmak a kormányzati negyed vezetőinek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTöbb mint huszonkétmillió forintot osztott ki a Kormányzati Negyed Koordinációs Iroda vezetői és munkatársai között tavaly karácsonykor a Kincstári Vagyoni Igazgatóság, miközben a komoly befektetők már hátat fordítottak a beruházásnak - írja a Magyar Nemzet.
Csaknem nyolcmillió forintos jutalmat vehetett át a Kormányzati Negyed Koordinációs Iroda vezetője tavaly karácsonykor, s munkatársai is fél- és 6,5 millió forint közötti juttatásban részesültek, összesen 22,4 millió forint értékben - írja a Magyar Nemzet. A jutalmat Zelles Sándor, az azóta megszűnt Kincstári Vagyoni Igazgatóság vezérigazgatója utalta ki, a lap birtokába került szűkszavú levelében nem indokolva a döntést.
Bár a közvélemény számára a vállalkozás leállítását csak január elején jelentette be a kormányszóvivő, a bennfentesek a TriGránit Zrt. tavaly decemberi távozása óta tudhatták, hogy a tervezett helyszínen és időpontban a kormányzati negyedből már bizonyosan nem lesz semmi - állítja a Magyar Nemzet.
Magyar Nemzet
Bár a közvélemény számára a vállalkozás leállítását csak január elején jelentette be a kormányszóvivő, a bennfentesek a TriGránit Zrt. tavaly decemberi távozása óta tudhatták, hogy a tervezett helyszínen és időpontban a kormányzati negyedből már bizonyosan nem lesz semmi - állítja a Magyar Nemzet.
Magyar Nemzet
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?