kapubanner for mobile
Megjelent: 5 hónapja

Varga-Bajusz Veronika: a rugalmasabb felsőoktatásban a felvételi is rugalmasabbá vált

Az egyik újításnak köszönhetően a tanulmányi pontok számításánál az iskolák döntik el, hogy az ötödik tanulmányi tárgynak melyiket fogadják el.

A rugalmasabb, versenyképesebb felsőoktatásban a felvételi is rugalmasabbá vált; az volt a cél, hogy az egyetemek jobban meg tudják választani, kikkel kívánnak együtt dolgozni és a diákok is szélesebb palettáról dönthessenek - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Varga-Bajusz Veronika hangsúlyozta, a kormány sikeresen újította meg a felsőoktatást az elmúlt években, a cél az egyetemek és a térségi gazdasági szereplők összekapcsolása volt. Mind az egyetemek, mind a hallgatók jelezték, hogy egy új, rugalmasabb felvételi rendszert is fontosnak találnának - tette hozzá. Felidézte: az intézményeknek 2023-ban már lehetőségük volt arra, hogy maguk döntsenek a minimumpontokról, és arról, melyik képzésükhöz kérnek emelt szintű, és melyikhez középszintű érettségit.

Az 500 pontos rendszer megmarad, azon belül azonban idén száz intézményi pontot vezetnek be, így az intézmények döntenek arról, mit értékelnek plusz ponttal - közölte a helyettes államtitkár. Kifejtette: a legtöbb egyetem figyelembe veszi a tanulmányi versenyeket, sporteredményeket, az önkéntes munkát, valamint a térségi szempontokat, továbbá bizonyos munkatapasztalatot, előképzettséget is, hogy a velük kapcsolatban álló gazdasági szereplőkhöz minél jobban illeszkedő diplomásokat tudjanak majd a munkaerőpiacnak adni. Rugalmassági újítás továbbá, hogy maguk az intézmények határozzák meg, a tanulmányi pontok számításánál az ötödik tanulmányi tárgynak melyiket fogadják el - fűzte hozzá Varga-Bajusz Veronika.

Közlése szerint az érettségi pontok számítása is változott; korábban 45 százaléktól fölfelé az emelt szintű érettségi ötven pontot ért, ezentúl viszont kiegyensúlyozottabb tudásfelmérést tesz lehetővé, hogy az emelt szintű érettséginél minden egy százalék egy pontot ér, a középszintűnél ennek a kétharmadát. Ezért a helyettes államtitkár azt javasolja a diákoknak: jól fontolják meg, közép- vagy emelt szintű érettségit tesznek-e. Egy hónap van még a február 15-én záruló jelentkezésre, amit továbbra is a felvi.hu-n keresztül lehet megtenni; az oldal sok információt tartalmaz, újdonság, hogy össze lehet hasonlítani az egyetemek, szakok elvárásait, és van egy pontszámító kalkultor is - részletezte Varga-Bajusz Veronika.

Kitért arra, hogy tavaly kiemelkedően nagy érdeklődés volt, több mint harminc százalékkal többen kerültek be a felsőoktatásba, és abban bíznak, hogy idén is magas lesz a felvételizők száma. Szeretnék, ha a nem most érettségizők közül is egyre többen jelentkeznének, akár munka vagy család mellett is "nekiveselkednének" a tanulásnak, hiszen a diploma előnye egyértelműen látszik a munkaerőpiacon, illetve a bérszorzóban - hangsúlyozta a helyettes államtitkár, megjegyezve, tavaly kimagaslóan sokan voltak ilyenek. Az M1 aktuális csatorna műsorában Varga-Bajusz Veronika felhívta a figyelmet arra, hogy a felvételi eljárás elektronikus, így Ügyfélkapura mindenképp szükség van, és a jelentkezés után folyamatosan figyelni kell az újabb határidőkre, hiszen lesz lehetőség sorrendmódosításra, hiánypótlásra. A ponthatárhúzás várhatóan július 24-én lesz - mondta a helyettes államtitkár. Beszélt arról is, hogy a "campusélmény" hangulatot adó Educatio kiállításra több mint hatvanezren látogattak ki. Fontosnak nevezte, hogy a fiatalok beszélgessenek családtagjaikkal, az osztályfőnökükkel a szakválasztásról, emellett szerinte érdemes a barátokat, egyetemistákat is kikérdezni a tapasztalataikról.

 

MTI

  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Így viszonyulnak az európaiak a nyelvtanuláshoz

A megkérdezettek szerint több munkalehetőség közül válogathat, aki megtanul egy új nyelvet. Teljes cikk

Ingyenes akkreditált továbbképzés indul tanároknak

Díjmentes, online elvégezhető, akkreditált pedagógustovábbképzési lehetőség nyílt a KRÉTA egyre népszerűbb Idegennyelvi Felkészítő Moduljához... Teljes cikk

Siófokon nyitja meg új campusát a Debreceni Egyetem

Siófokon nyitja meg új campusát a Debreceni Egyetem (DE), az erről szóló megállapodást pénteken írták alá a felsőoktatási intézmény és a város vezetői. Teljes cikk